Jól indul a 2025-ös év: néhány izgalmas könyv már meg is érkezett.
Megyeri Jonatán rabbi és a felesége, Szilánk Zsuzsa beengedték az ATV Heti Napló Sváby Andrással stábját, így a tévénézők is láthatták, milyen egy igazi sábát.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.
2013. október 7., 19:41
Térítésmentesen a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába adta a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épületét, valamint a XII. kerületi Hild-villát az Országgyűlés hétfőn.
2013. október 7., 13:11
Csütörtökön jelentik be az idei irodalmi Nobel-díj nyertesét – közölte hétfőn a Svéd Akadémia.
2013. október 4., 17:02
Provokálni kell, hogy szembe lehessen szállni a romaellenes hangulattal – jelentette ki a Standardnak az az osztrák képzőművésznő, akinek hétfőn nyíló linzi plakátkiállítása ellen rohamot indított a magyarországi jobboldal, illetve a kormány.
2013. október 4., 09:43
A hallgatag asszony című operát mutatják be idén Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok(NFZ) Richard Strauss-sorozatában október 10-én és 12-én. Kocsis Zoltán, az NFZ főzeneigazgatója szerint a zeneszerző opera oeuvre-jének egyik fontos pillére a darab.
2013. október 3., 19:38
Ez a hétvége, pontosabban a szombat a múzeumoké: az ORF kezdeményezésére 14.ik alkalommal rendezik meg az ausztriai múzeumok hosszú éjszakáját. Este hattól éjjel egy óráig várják nem csak a múzeumok, hanem más kulturális intézmények is a látogatókat.
2013. október 3., 14:31
Pozsgai Zsolt, aki 2012 februárjától az Újszínház művészeti vezetője, az MTI-nek csütörtökön elmondta: felmondásához az vezetett, hogy a színház igazgatójával, Dörner Györggyel bizonyos kérdésekben mást gondolnak.
2013. október 2., 18:02
Elhunyt 66 esztendős korában Tom Clancy bestselleríró, a népszerű Jack Ryan-regények szerzője – közölte szerdán a The New York Times.
2013. október 2., 12:17
Nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeznek Kertész Imre Nobel-díjas író munkásságából pénteken és szombaton Párizsban.
2013. október 1., 13:41
Az eddig soha nem látott, semmilyen nyilvántartásban nem szereplő Tiziano-kép a reneszánsz mesterének korai alkotása – állítja Artur Rosenauer osztrák művészettörténész. Fotót ugyan közölt a képről, ennél többet azonban nem árult el. Titok, hogy ki a boldog tulajdonos és az is, hol található a kép.
2013. október 1., 13:09
A Nobel-díjas Kertész Imre „utolsó állomása”. (Letzte Einkehr). Ebben a 2001-től 2009-ig tartó időszakot tárgyaló, (magyarul Útvesztő című) naplóban az idős és beteges test tarthatatlan állapota, és az író két „hazájára” – Berlinre és Magyarországra vetett kritikus pillantása dominál. A kötetet a Die Presse olvasóinak Cornelius Hell mutatta be.
2013. október 1., 12:22
Az most teljesen másodlagos hogy, Balázs Péter érvényes vagy érvénytelen pályázattal ugrott rá a Vígszínház igazgatói székére. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem érdekel. Amit ugyanis a színházakkal művel a kormányzat, az már olyan bohózatba illő, hogy egy másodosztályú ripacsot is simán el tudok képzelni az egyik legrangosabb magyar színház élén.