A nyár első hónapja máris rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy kimozduljunk és testileg-lelkileg feltöltődjünk.
Hogyan alakul manapság a szülők és a kamaszok viszonya? Erre keresi a választ egyre több sorozat, könyv és szakember is.
Az olvasás még mindig az egyik legkellemesebb kikapcsolódási forma, és a legfrissebb könyvek ezúttal sem okoznak csalódást.
Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.
A Netflixen számos olyan sorozat található, amit akár egy hétvége alatt végig lehet nézni. Ezeket nem érdemes kihagyni!
2025. május 6., 08:28
Gajdos József musicalszínész, koreográfus, rendező 63 éves volt.
2025. május 3., 07:51
Könyvből sosem elég, májusban pedig van is mivel bővíteni az otthoni könyvtárat.
2025. április 30., 16:40
A Netflix igazán izgalmas filmekkel, sorozatokkal indítja a májust, mutatjuk a legjobbakat!
2025. április 28., 16:55
Most tényleg nincs indok az otthon ülésre, hiszen májusban rengeteg program közül válogathatunk.
2025. április 28., 12:38
A nemzetközi zenei életben is elismert Leslie Mandoki ezúttal dobverők helyett billentyűzetet ragadott.
2025. április 28., 12:28
Hamarosan elkezdődik a cannes-i filmfesztivál, a programban pedig idén is lesz magyar film.
2025. április 26., 09:01
Galkó Balázs halálhírét a fia, Galkó Máté tette közzé a Facebookon.
2025. április 25., 13:03
A trauma sok ember életében megjelenik, és más és más formát ölthet. Éppen ezért a feldolgozására sem lehet egy egységes módszert találni. Ám az egyik ilyen lehet a művészetterápia.
2025. április 24., 10:30
A Netflix szenzációs bejelentést tett, aminek minden sorozatrajongó örülhet.
2025. április 18., 09:04
A húsvét a keresztény világ egyik legjelentősebb ünnepe, amely Jézus Krisztus feltámadását ünnepli. Magyarországon a húsvéti ünnepkör számos népszokással és hagyománnyal gazdagodott, amelyek generációkon keresztül öröklődtek, és ma is élő részei kultúránknak.
2025. április 18., 09:01
Kéthely húsvéti parkja idén jubilál: tízéves hagyomány keretében ismét lenyűgöző dekorációval várják a látogatókat. A különleges tojásfa és az egyedi húsvéti díszek idén is egyedülálló látványt nyújtanak a település központjában
2025. április 16., 17:45
Rengeteg kulturális és szabadtéri program közül válogathat, aki végre kimozdulna a négy fal közül.
2025. április 16., 13:51
Készül a Harry Potter-sorozat, az HBO pedig már hivatalosan is bejelentette az első szereplőket.
2025. április 14., 15:51
Lily Ebert életét dolgozza fel az dokumentumfilm, amelyet most bárki láthat a tévében.
2025. április 14., 10:40
A kortárs amerikai irodalom egyik legrejtélyesebb alakja, Thomas Pynchon, tizenkét év hallgatás után új regényt ad ki, amely részben Magyarországon játszódik.
2025. április 14., 10:12
Április 13-án, 89 éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. április 11., 15:48
Itt a tavasz, ideje kimozdulni, hiszen jobbnál jobb programok várják az érdeklődőket.
2025. április 11., 15:24
Március végén érkezett meg a Netflixre az Ifjú hölgyek kézikönyve című sorozat, amit imádnak a Bridgerton-rajongók!
- 1
- 2 (current)
- 3
- 4
- 5