Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2023. május 20., 14:25
Harminc kulturális program, koncertek, gyerekszínházi előadások, nyitott pincék, ételkülönlegességek várják a közönséget a Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon, amelyet hét év után rendeznek meg ismét ezen a néven a Tolna vármegyei székhelyen.
2023. május 20., 12:03
Az új szekcióban más nemzetközi fesztiválokon közönség elé tárt filmeket is megnézhetnek az mozirajongók.
2023. május 19., 20:10
Hetvenévesen elhunyt Dževad Karahasan bosnyák író, esszéíró és filozófus, a Balkán egyik legnevesebb és legnagyobb tisztelet övezte szerzője.
2023. május 19., 13:54
A Smiths basszusgitárosa 59 éves korában hunyt el.
2023. május 19., 13:36
Egy motoros kizuhant a halálgömbből a cirkuszi előadás közben. Videó készült a szerencsétlenségről.
2023. május 19., 13:03
Jankovics Marcell emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia színes grafikája díszíti májustól a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) székházának tűzfalát.
2023. május 19., 11:54
Megnyílt Pierce Brosnan festményeinek első önálló kiállítása Los Angelesben.
2023. május 19., 11:23
Összeállt a fellépői lista arra a június 8-i koncertre, amelyet a közelmúltban elhunyt Török Ádám emlékére tartanak az Erkel Színházban.
2023. május 18., 20:36
A Néprajzi Múzeum új épületét és annak homlokzati ornamentikáját állítja a középpontba a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának Reziduum - The Frequency of Architecture címmel csütörtökön megnyílt kiállítása.
2023. május 18., 18:05
Hetvennyolc évesen elhunyt Helmut Berger osztrák színész, Luchino Visconti filmjeinek visszatérő szereplője, II. Lajos bajor király kétszeres megformálója.
2023. május 18., 14:23
A Magyar Mozgókép Fesztivál idén Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kiemelkedő pályáját méltatja életműdíjjal.
2023. május 18., 13:12
Van köztük animáció, romantikus vígjáték, történelmi kaland, dokumentum és játékfilm is.
2023. május 17., 18:40
Polgár Csaba rendezésében mutatja be Dézsi Fruzsina A helyzet ura című új drámáját a TÁP Színház és a Trafó.
2023. május 17., 07:00
Koncertekkel, zenés, táncos produkciókkal, az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjével köszöntik Szeged napját a hétvégén.
2023. május 16., 20:43
A tulajdonosok nem is tudták, hogy eredeti Rembrandt-műveket őriznek, pedig már több mint kétszáz éve a birtokukban voltak.
2023. május 16., 15:13
Az indiai születésű brit-amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.
2023. május 16., 10:33
Sztárszereposztással készít filmet David Mamet a Kennedy-gyilkosságról. Az Assassination forgatása szeptemberben kezdődik Kanadában.
2023. május 15., 14:11
Június 13-án rendezik meg a Tünet Búcsú című programot a Trafó Kortárs Művészetek Házában; a független előadóművészeti társulat múltidéző installációkkal, vetítésekkel és búcsú-performansszal várja a közönséget.