Zelenszkij: Halálos áldozatai vannak a színházat és egyetemi épületet ért támadásnak

Rakétacsapást mértek az Ukrajnát támadó orosz erők az észak-ukrajnai Csernyihivre, a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délben a Telegram közösségi alkalmazáson.

2023. augusztus 19., 17:09

Szerző:

Bejelentése szerint a csapás a város középpontját érte, és eltalált egy színházat, valamint egy egyetemi épületet is. 

Olekszandr Lomako csernyihivi ügyvivő polgármester később bejelentette, hogy a támadásnak 7 halálos áldozata és 110 sebesültje volt. A belügyminisztérium közlése szerint az egyik halálos áldozat egy hatéves gyermek, a sebesültek között pedig 12 gyermek és 10 rendőr is van. 

A tárca azt is közölte, hogy a támadás idején az érintett téren sokan éppen templomba tartottak. 

Később az ENSZ is elítélte a támadást. Denise Brown, az Ukrajnával folytatott humanitárius együttműködésért felelős ENSZ-megbízott közleményében kiemelte, hogy nem az első orosz csapásról van szó, amelynek polgári áldozatai vannak, és a civilek lakta körzetek elleni támadások azonnali leállítására szólította fel Moszkvát. 

A kijevi légierő arról számolt be, hogy az orosz erők nyugaton és a középső részen drónokkal támadták Ukrajnát. Közlésük szerint 17 drónt indítottak, de ezek közül 15-öt az ukrán légvédelem megsemmisített. A másik kettő becsapódott Hmelnyickijben és Zsitomirban, és károkat okozott a civil infrastruktúrában. Hmelnyickij kormányzóhelyettese két sebesültről is bejelentést tett. 

Az ukrán közlés szerint iráni drónokról van szó.