Willy Brandt Flughafen
Nyugat-Berlin egykori szociáldemokrata kormányzó főpolgármesterének Willy Brandtnak a nevét viseli a jövőben a német főváros bővítés alatt álló schönefeldi légikikötője (amely az egyesülésig Kelet-Berlin polgári repülőtere volt). Egyébként a város nyugati részén, az egykori amerikai övezetben lévő régi, tempelhofi reptérre tavaly került lakat és erre a sorsra jut 2011-ben, Schönefeld kiépítése után. a tegeli légikikötő is. Az utóbbi a francia övezetben fekszik és kulcsszerepe volt a negyvenes évek végének szovjet blokádja idején: itt szálltak le szinte szünet nélkül az élelmiszert, nyersanyagokat szállító amerikai gépek.
Brandt, a hajdani bonni kancellár születésének nemrég volt a 96. évfordulója. Herbert Ernst Karl Frahmként 1913 december 18-án, Lübeckben jött a világra. A szerelemgyerek, aki soha nem ismerte apját, már kamasz fejjel bekapcsolódott a szocialista ifjúsági mozgalomba és 20 évesen vette fel a Brandt nevet. Lübeckben 1932-ben érettségizett: a barna pestis terjedésekor Dánián keresztül Norvégiába menekült. Skandináviában diákként, majd újságíróként dolgozva segítette a német ellenállást. Willy Brandt 1945-ben tért haza az emigrációból, mint a nürnbergi perről tudósítója. Amíg 35 évesen, 1948-ban vissza nem kapta német okmányait, a berlini norvég katonai misszió sajtóattaséjaként kamatoztatta újságírói tapasztalatait. Öt esztendővel a háború után került be az SPD színeiben a nyugat-berlini képviselőházba. Ennek elnöki posztját 1957-ben cserélte fel az amerikai-brit-francia zóna kormányzó főpolgármesteri tisztére.
Willy Brandt úgy jelent meg a nemzetközi porondon, hogy ki sem kellett tennie a lábát Nyugat-Berlinből, ahol többek között a hírhedt fal 1961-es felépítése esett hivatali idejére. A sziget-város vendége volt 1963 nyarán John F. Kennedy is. Szállóigévé lett az öt hónappal később lelőtt amerikai elnök nyugat-berlini beszédének zárómondata: „Ich bin ein Berliner” - vagyis „én is berlini vagyok”.
A főpolgármester kilenc év után költözött a "befalazott" West-Berlinből Bonnba. Az 1964-ben az SPD elnökévé választott Willy Brandt Adenauer utódának, a szintén kereszténydemokrata volt gazdasági miniszter Ludwig Erhard kabinetjének összeroppanása után jutott először igazi főszerephez 1966 végén, alkancellár - külügyminiszterként Kurt Georg Kiesinger kormányában. Ha ellenfelei anno antifasiszta „hazafiatlansága” miatt bírálták, akkor most túlzott kompromisszum-készségéért kritizálták elvtársai. A szocdemek első embere ugyanis másodhegedűs lett egy hajdani náci párttag mellett.
A keleti megbékélés kancellárja
1969 szeptember 28-án a 39 millió szavazásra jogosult nyugat-német választópolgár 86,7 százaléka járult az urnákhoz. Az SPD kilépett a nagy-koalícióból és az FDP-vel alakított kormányt, annak élén Willy Brandt-tal.
Elődjeihez képest nem csupán a francia-német, amerikai-német kapcsolatokat kezelte kiemelkedően, hanem nevéhez fűződik a megbékélés „keleti politikája.” A belnémet kapcsolatokban is megkezdődött az olvadás, ugyanez volt jellemző Bonn és Moszkva valamint az NSZK és Lengyelország kapcsolatára. A nyugat-német kancellár képe, amint 1970 decemberében a varsói gettó emlékművénél térdel, bejárta a világsajtót. Egy évvel később a bonni kormányfő emigrációja hajdani helyszínén, Oslóban, átvehette a Béke-Nobel Díjat-
Miután fény derült arra, hogy egyik, két évtizeddel korábban az NDK-ból az NSZK-ba emigrált legközelebbi munkatársa kelet-német kém, Brandt 1974 májusában lemondott, utóda párttársa, Helmut Schmidt lett. 1976-ban Brandtot megválasztották a Szocialista Internacionálé elnökévé, s újabb, az európai politikáról szóló könyvek megírására is jutott ideje. Második feleségétől, Rut Hansentől 1980-ban vált el, hogy 1983-ban elvegye a nálánál évtizedekkel ifjabb Brigitte Seebacher-t. Willy Brandt 1989 novemberében még megélhette a berlini fal leomlását és az 1990 őszi újraegyesítést, élete talán legboldogabb napját. Hat évtizeddel azután, hogy belépett az SPD-be 1992 október 8-án húnyt el.
