Washingtonból nézve
Tom Lantos, a Budapestről származó vezető amerikai politikus már 21 éve figyelmeztetett a szülőföldjén érő veszélyre. Kezdeményezésére még Antall József idején tartottak meghallgatást az amerikai törvényhozásban Csurka István MDF-alelnök hírhedt antiszemita cikke kapcsán. E sorok írója Lantos irodájában ismerte meg a kisunokát, Tomikát, aki ma Tomicah Tillemann néven az amerikai külügyminiszter civil társadalomért és fejlődő demokráciákért felelős főtanácsadója. Tizennégy évesen vették fel a Yale-re, a magyar rendszerváltás európai kihatásairól doktorált a Johns Hopkinson. Diákkorában mormon misszionáriusként egy évig hazánkban dolgozott, tud magyarul (bár angolul Tomájkának ejti a nevét), s műszaki szabadalmai is vannak. Legutóbbi budapesti látogatásán kérdezte őt HELTAI ANDRÁS.
- Két éve járt itt Hillary Clinton külügyminiszter. Emlékezetes beszédet mondott a Lantos Intézet megnyitóján: igencsak világosan szólt a magyar demokrácia fogyatékosságairól, s változásokat ajánlott a magyar szövetségesnek. Nyomatékos tanácsait aligha követték – s az ön nagyapjáról elnevezett intézetről sem lehetett hallani. Hogyan állunk?
– A jó hir, hogy most megnyithattam az intézet első nyilvános előadás-sorozatát „A bírósági tárgyalóteremtől az utcáig – az emberi jogok népi kultúrájának megteremtése” címmel, s bízom abban, hogy ezek az előadások tartósan hozzájárulhatnak a magyar civil társadalmi párbeszédhez. Olyan hely az intézet, ahol a polgárok párthovatartozástól függetlenül találkozhatnak. Erre szükség is van, hiszen nagyon komoly kihívásokkal kell szembenézniük. Azt szeretnénk tudatosítani, hogyan segíthet az emberi jogok alkalmazása korunk kihívásainak leküzdésében – különösen ebben a térségben. Hogy a demokrácia nélkülözhetetlen pillérei a pluralizmus, a fékek és ellensúlyok rendszere, a számonkérhetőség, a kisebbségek védelme – s az, hogy társadalmi egyetértés legyen a felelős döntések mögött.
– Bízik egyáltalán abban, hogy lehetséges minderről dialógus a mai Magyarországon? Ha megnézzük külügyminisztériumuk, nemkülönben a független emberjogi szervezetek jelentéseit az országról, a kép lesújtó. S akkor önök – elnézést a kifejezésért – prédikálnak ezekről a nemes amerikai értékekről. Évente néhányszor – aztán megint nem történik semmi...
– Az igazság az, hogy komolyan aggódunk sok minden miatt, aminek az utóbbi években tanúi vagyunk Magyarországon. Voltak bizonyos változások – ezeket üdvözöljük. Ám mi az Egyesült Államokban – és sokan, más országokban is – úgy látjuk: némelyik új magyar törvény nem felel meg a fejlett demokráciákban kialakult gyakorlatnak. Ezeket az aggodalmainkat ismételten kifejezésre juttattuk, és több haladást szeretnénk látni. Kulcskérdés a tolerancia, a kisebbségek védelme. Aztán ott vannak bizonyos új törvények az egyházakról, a választásokról, a hirdetések korlátozásáról...
– Az ön egyháza, a mormon is azok közé tartozik, amelyeket az új magyar egyházügyi törvény szerint eredetileg nem ismertek el. Hogyan kerülhetett utóbb mégis az elismertek közé?
– Személyes aggodalmamnak ebben nem volt különösebb szerepe, hiszen elsőre nemcsak az én egyházam maradt ki, hanem például Hillary Clintoné, a metodista is. Egyébként nem ismerték el a harmadik legnagyobb világvallást, a hinduizmust, egy sor zsidó felekezetet, különféle iszlám irányzatokat – igen sok hitvallást hagytak ki az eredeti törvényből. Vannak bizonyos kezdeti erőfeszítések, hogy eloszlassák ezeket az aggodalmakat, de a mi szempontunkból nézve a legnagyobb kihívás az, hogy a parlament kap központi szerepet annak megítélésében, melyik vallást ismerik el, s melyiket nem. Ez táptalajt ad egy olyan kérdés átpolitizálására, amelynek nem szabadna politikainak lennie. Alapvető emberi jog ugyanis, hogy ki mely templomban imádkozik – ez nem lehet szavazás, sem kétharmados többség kérdése. Ezt nagyon világosan kimondtuk.
– A magyar kormány mindig arra hivatkozik, hogy törvényeinek megfelelőek vannak más országokban. Van ilyen egyházi törvény másutt?
– Én nem tudok ilyenről.
(A teljes interjú a 168 Óra legfrissebb számában olvasható.)
