„Hogy voltatok képesek aláírni egy ilyen hazug, nyilvánvalóan a Fidesz pártközpontjából megrendelt levelet?"
Ujhelyi saját nyílt levelébe felidézi közös múltjukat is, és sajnálatát fejezi ki hogy a személyes kapcsolataik is elkoptak.
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő nyílt levélben reagált egy, az RMDSZ polgármestereinek és vezetőinek közös levelére, amelyben visszautasították Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt erdélyi látogatását, és – egyebek mellett – aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy állításuk szerint a hatalmat átvenni kívánó politikai vezetők feles jogszabályokkal akarnak kétharmados jogszabályokat megváltoztatni és ezzel az alkotmányos rend feloldására készülnek. A lavinát az a petíció indította el, amelyet erdélyi értelmiségiek kezdeményeztek, és amelyet eddig több mint háromszázan írtak alá. Az ügyben interjút adott a 168-nak a petíció egyik kezdeményezője, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila, aki elmondta, nem alamizsnát várnak a magyar kormánytól. Mint mondja, azt rója fel a magyar vezetésnek, hogy leszoktatták őket arról, hogy maguk harcoljanak azokért a jogokért, amelyek megilletik őket.
Az Ujhelyi szerint „a Fidesz propaganda-gépezete által diktált dokumentumot” többek között Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke is aláírta. Nyilván Kelemen Hunor, az RMDSZ jelenlegi elnökének támogatásával – teszi hozzá az EP-képviselő, aki – mint írja – barátjának és harcostársának tartotta az említett vezetőket.
Ujhelyi saját nyílt levelébe felidézi közös múltjukat is, és sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy „a Fidesz egyre erősebb nyomulása óta” először a hivatalos, majd lassan a személyes kapcsolataik is elkoptak.
„Hogy voltatok képesek aláírni egy ilyen hazug, nyilvánvalóan a Fidesz pártközpontjából megrendelt levelet? Zsarolnak benneteket vagy odáig süllyedtetek, hogy magatokévá tettétek a Fidesz gátlástalan, illiberális tempóját? (…) Nem hiszem el, hogy nem látjátok: miként használnak titeket eldobható eszközként?! Annak a levélnek, amelyet aláírtatok minden bekezdése hazugság és ezt Ti is pontosan tudjátok” – fogalmaz Ujhelyi, és levele végén nyilvános vitára hívja a levél címzettjeit.
„Évtizedek óta ismertek, az RMDSZ vezetőjeként vagy a hivatkozott, tiltakozó levél aláíróiként bátran leülhettek egy magyar európai parlamenti képviselővel. (…) Ha hisztek benne, hogy jó ügyet szolgáltok, akkor érveitek, válaszaitok és világos jövőképetek is van hozzá. Vitassuk akkor meg és bizonyítsuk be, hogy a párbeszéd mindig újra összeköt, nem pedig tovább szakít” – teszi hozzá az MSZP-s politikus.
A teljes levél ITT olvasható.
(Kiemelt kép: Strasbourg, 2019. július 16. Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd)