vezető -- akadémia

Az akadémia tiszteleti tagjai is a filozófusok védelmére keltek

A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét külső és tiszteleti tagja nyílt levélben szólította föl az MTA elnökét, foglaljon állást a „filozófusbotrányban” megtámadott tudósok mellett. Két nappal később Pálinkás József közleményt adott ki, de nem tett említést a szóban forgó ügyről és az érintett tudósokról.

A magyar filozófusok és más bölcsészek ellen hetek óta – elsősorban a kormányközeli sajtóban – folyó, őket többek között közpénzek elherdálásával vádoló támadássorozat [2] ellen nemcsak a megtámadottak – többek között Radnóti Sándor [3], Vajda Mihály [4] vagy Steiger Kornél [5] – és hazai támogatóik [6] léptek föl, vannak külföldi felszólamlók is. Jürgen Habermas német filozófus és Julian Nida-Rümelin volt német kulturális miniszter felhívása [7] után megszólaltak a Magyar Tudományos Akadémia egyes külső és tiszteleti tagjai is.

A Scribd közösségi szájt Filozófusok [8] nevű felhasználójának oldalán 2011. január 29-én megjelent egy nyílt levél [9]. A levél címzettje Pálinkás József, az akadémia elnöke. Aláírói Daniel C. Dennett [10] és Robert Evans [11], az MTA tiszteleti tagjai és Stevan Harnad [12], az MTA külső tagja, csatlakozott hozzájuk további tizennégy külső és tiszteleti tag, és az aláírásgyűjtés folytatódik. Dennett professzor és társai azonnali állásfoglalásra szólítják föl Pálinkás Józsefet:

„A világ más részein élő tudósoknak lehetetlen nem észrevenniük, hogy Magyarországon napjainkban nagyon nyugtalanító fejlemények fordulnak elő. Aggályok merülnek föl a sajtószabadság megzabolázása miatt, és a legutóbbi fejlemények az Akadémiát támadták meg. [...]

[Minden kutató] megtámadható olyan értelmű felületes, megalapozatlan vádakkal – a tudományos kutatáshoz nem értő, abban akár nem is hívő laikusok által –, hogy lefolytatásra és terjesztésre érdemtelen kutatásokra fecsérődik a közpénz. [...]

Mindennél fontosabb, hogy ha egy közpénzől támogatott kutatást alaptalan támadás ér a médiában – feltéve, hogy ez a támadás nem a becsületsértésig vagy a rágalmazásig rosszindulatú vagy személyes –, ezt a támadást a sajtószabadság és a véleményszabadság szükségszerű, sőt kívánatos megnyilvánulásának kell tekinteni, figyelmen kívül kell hagyni, és el kell tűrni. [...]

De egy olyan országban, ahol a sajtószabadságra és a véleményszabadságra magára is árnyék vetül, és ahol az ismert általános kriticizmus annyira általános (és annyira felületes és nevetséges), hogy szó szerint elérheti a Föld minden egyes támogatott tudósát [...], a legelső, amit a nemzetközi tudósközösség válaszul elvárna az adott ország tudósainak közösségétől, hogy az így megtámadott tudomány és tudosók védelmére kel.

E helyett arról értesülünk, hogy Magyarországon jogi lépéseket fontolgatnak a megtámadott tudósok ellen. Azt kérjük a Magyar Tudományos Akadémiától, hogy haladéktalanul és nagy nyilvánosságot elérően tegyen közzé egyértelmű állásfoglalást az így megtámadott kutatások és tudósok támogatására, az ilyen üres és ad hominem támadások ellen. [...]

Az sem mellékes, hogy a filozófusok – az újságírókhoz hasonlóan – kritikai gondolkodásmódjuk következtében gyakran bizonyulnak szálkának a kormányok szemében – kritikus gondolkodásra pedig nagyobb szükség látszik lenni a mai Magyarországon, mint bármikor a közelmúltban.

Egy ország tudományos akadémiája a tudománybeli kritikai dondolkodás gyakorlásának első, természetes védelmezője. Mi, a Magyar Tudományos Akadémia külső és tiszteleti tagjai bizakodóan, de ugyanakkor sürgetően várjuk az akadémia azonnali, feltűnő és egyértelmű nyilatkozatát a szóban forgó kutatásokat és tudósokat támogató állásfoglalásáról. [...]”

Január 31-én a Magyar Tudományos akadémia Pálinkás József elnök aláírásával közleményt [13] adott ki. Ebben – anélkül, hogy bármilyen előzményre vagy hozzá intézett kérésre, felszólításra hivatkozna – leszögezi:

„[F]elhívom az állami hatóságok, a sajtó munkatársainak és a tudomány művelőinek figyelmét, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/G szakaszának (2) bekezdése szerint »Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak«.”

Az akadémia elnöke ezután meghatározza, hogy „a kutatás, a fejlesztés és az innováció pályázati rendszerében, a tudományos intézmények működésében” felmerülő esetleges jogsértésekkel kapcsolatban kinek mi a jogköre:

„A hatóságok jogosítványa, hogy a jogsértéseket feltárják, és a jogsértőkkel szemben törvényes keretek között eljárjanak. A sajtó munkatársainak feladata, hogy a közvéleményt minderről hitelesen és kiegyensúlyozottan tájékoztassák, ugyanakkor elkerüljék az igaztalan vádaskodást, a megelőlegezett ítélkezést.”

Az elnöki közlemény hosszan foglalkozik a tudományos kutatások támogatási rendszerével. Mint arra többen fölhívták a figyelmet, a mai pályázat rendszer az első Fidesz-kormány, Pálinkás József minisztersége idején jött létre, és elsősorban a természettudományos és műszaki kutatások támogatására lett szabva. Mégis – az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt is – ebben a rendszerben szorítottak helyet a bölcsészettudományi, filozófiai támogatásokat szolgáló pályázatoknak is.

A „filozófusbotrány” vitáiban világossá vált az is, hogy a megtámadott – „balliberálisnak” bélyegzett – tudósok mellett számos, az „ellentétes oldalhoz köthető” pályázó is részesült ilyen támogatásban. Az akadémia elnöke veszélyesnek minősíti ezt a rendszer, megfogalmazása legalábbis nem zárja ki a lehetőséget, hogy egyes pályázók – akár a most megtámadottak is – visszaélhettek vele. Vagyis egyetlen szóval sem áll ki mellettük, viszont megismétli azokat a visszaélési lehetőségeket (a kiírásnak meg nem felelő témák, aránytalan támogatások), amelyek a „filozófusbotrányban” felhozott vádakat képezik:

„A Széchenyi terv keretében 2001-ben kezdeményezésemre meghirdetett társadalomtudományi kutatások rendszerét a kormányváltást követően jelentősen átszabták, szakmaiságában megalapozatlanná, finanszírozásában logikátlanná, jogilag támadhatóvá tették. Az új pályázati rendszerben jelentős összegektől fosztották meg a felfedező (alap) kutatásokat, gyengítve az ország tudósmegtartó képességét, ugyanakkor lehetőséget nyújtottak arra, hogy az innovációhoz vagy Magyarország EU csatlakozásához olykor csak verbális bravúrokkal köthető társadalomtudományi kutatási pályázatokat a megszokottnál jóval tekintélyesebb összegekkel támogathassák.”

Az akadémia elnöke kilátásba helyezi – konkrét elképzelések említése nélkül – a pályázati rendszer megjobbítását:

„Közös érdekünk, hogy ezt a torz, nehezen átlátható, az ország fejlődése szempontjából hátrányos pályázati rendszert egészségessé tegyük, kialakítva a felfedező kutatás, a fejlesztés és az innováció érdekeire egyaránt tekintettel lévő, korszerű és minden szakaszában transzparens kutatástámogatási rendszert.”

A közlemény záró mondata – kellő elszántsággal – értelmezhető a „filozófusbotrány” kirobbantói és fönntartói elleni állásfoglalásnak is:

„A megkezdett munka sikerét veszélyeztetheti a szakszerűtlenség, a megfontolatlanság, a mesterségesen gerjesztett politikai sárdobálás eredjen az akár a tudományos élet területéről, a közigazgatásból vagy a sajtó tevékenységéből.”