Az Amazon új, Haul nevű szolgáltatásával közvetlenül veszi fel a versenyt a Temu és a Shein olcsó termékeket kínáló platformjaival. Gyors kiszállítással és brutális kedvezményekkel csábíthatja át a vásárlókat.
Az újonnan megválasztott pápa végre kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére.
Május 8-án megválasztották Ferenc pápa utódját.
Szerbiában meghosszabbítják a tanévet, és előfordulhat, hogy csak nyár közepén ér majd véget az iskola.
Elkezdődött a pápaválasztás, mutatjuk, hogy mikor érdemes figyelni a Vatikánban a kéményt!
2015. február 7., 09:21
Radoslaw Sikorski, a szejm marsallja sajtókonferencián jelentette be a köztársasági elnökválasztás időpontját, amely az idén esedékes. A választásra május 10-én kerül sor, s ha szükséges a második forduló is, az május 24-én lesz. Lengyelországban az államfőt nem a parlament választja, hanem közvetlenül a választók.
2015. február 7., 06:34
Ukrajna idén 14 milliárd köbméterre növelné gázimportját Európából a tavalyi 8-10 milliárd köbméterről – jelentette be pénteken az ukrán kormányfő a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott kijevi megbeszélés utáni sajtóértekezleten.
2015. február 6., 18:22
A lengyel sajtó – némelyik hosszabban, mások rövidebben – beszámolt Angela Merkel budapesti látogatásáról, azt hangsúlyozva, hogy a kétoldalú megbeszélésen az ukrajnai helyzet kérdése is szóba került.
2015. február 6., 09:59
Minden jelentős lengyel lap és hírportál kiemelt helyen számolt be Orbán Viktor Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújáról, amelyben kiállt az oroszokkal való szoros gazdasági együttműködés mellett. Az interjúból csak ezt a részt mutatták be a lengyelek.
2015. február 5., 10:01
Radoslaw Sikorski, a szejm marsallja sajtókonferencián jelentette be a köztársasági elnökválasztás időpontját, amely az idén esedékes. A választásra május 10-én kerül sor, s ha szükséges a második forduló is, az május 24-én lesz. Lengyelországban az államfőt nem a parlament választja, hanem közvetlenül a választók.
2015. február 5., 09:57
Az elmúlt hét számunkra legfontosabb politikai eseményét illusztrálja a címlap. A 168 Óra olvasói tájékozottak, tehát ismerik a szituációt, és a hozzá tartozó címsort sem szükséges elmagyarázni nekik.
A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2015. február 5., 09:14
A felháborító tettekkel nem szokás dicsekedni, az ilyesmit elkövetők manapság azonban már nem is remélhetik, hogy elkerülhetik a leleplezést. Immár három éve nyilvánosan is megbélyegzik a legfelelőtlenebb cégeket – viszont díjjal „ismerik el” teljesítményüket.
2015. február 5., 06:15
A Merkel–Orbán-találkozó egyik fontos témája volt a sajtószabadság. A magyar kormányfő emberei évek óta fojtogatják a független magyar médiát. A hatalom súlyos reklámadóval gyakorol nyomást a kritikus hangvételű RTL Klubra. Ám minden megoldás leginkább csak mocskos lehet – írja a Krautreporter.
2015. február 4., 10:39
A lengyel sajtó – némelyik hosszabban, mások rövidebben – beszámolt Angela Merkel budapesti látogatásáról, azt hangsúlyozva, hogy a kétoldalú megbeszélésen az ukrajnai helyzet kérdése is szóba került.
2015. február 4., 10:36
Váltásra kényszerül a csak a férfiakra épülő, egynemű vezetéstudomány? Erre a kérdésekre keresi ma a választ a 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11. Tartson velünk!
2015. február 3., 09:36
A mértékadó lengyel média egésze beszámolt a Merkel német kancellár magyarországi látogatásának előestéjére időzített sokezres tüntetésről, amely hangsúlyozottan nem a német vezető, hanem az Orbán-kormány ellen szólt.
2015. február 2., 16:44
Orbán Viktor meghívta Vlagyimir Putyint magyarországi látogatásra, s ezzel egyértelmű jelet adott az uniónk, hogy a magyarok máshol is találhatnak barátot – írja a . Kockázatos játék ez, de biztos vagyok benne, hogy Orbán tisztában van ezzel a kockázattal – írja Przemyslaw Henzel, az Onet. pl. újságírója, a Jog és Igazságosság (PiS) európai parlamenti képviselőjét, Kosma Zlotowskit idézve.
2015. február 2., 08:52
A sikert sehol nem adják ingyen. Ausztriában sem. Vállalkozási kedv, kreativitás, szervezőkészség, kitartás kell hozzá – és biztosan szerencse is. Az sem árt, ha a már „befutottak” közül valaki megosztja a titkát, felkarolja, segíti azokat, akik most kezdik. Koós Szilárd, akit a szervuszausztria olvasói , nemcsak tervezte ezt, de meg is valósította.