Elnökválasztás májusban
Radoslaw Sikorski, a szejm marsallja sajtókonferencián jelentette be a köztársasági elnökválasztás időpontját, amely az idén esedékes. A választásra május 10-én kerül sor, s ha szükséges a második forduló is, az május 24-én lesz. Lengyelországban az államfőt nem a parlament választja, hanem közvetlenül a választók.
Szakértők szerint ez az időpont a jelenlegi elnöknek, Bronislaw Komorowskinak kedvez, hiszen alig egy héttel korábban többször is megjelenik a médiában: május elsején, a munka ünnepén, 2-án, a Zászló Napján, 3-án pedig a május 3-i Alkotmány alkalmából. Ráadásul május 8-án a Westerplattén történészek és politikusok tartanak konferenciát Európa II. világháború utáni helyzetéről, ahol a házigazda természetesen a jelenlegi lengyel államfő lesz.
Tulajdonképpen hivatalosan még mindig nem jelentették be Lengyelországban, kik is a köztársasági elnöki posztra a jelöltek, olyannyira, hogy ugyan Komorowski már nyíltan beszél programjáról, sőt elnöksége bizonyos vonalának folytatásáról, de a jelöltségről való döntéséről még nem. Azt lehet tudni, hogy ezt a kormánypárt, a Polgári Platform támogatná.
A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint Komorowski népszerűsége akkora, hogy a választásokon második fordulóra nem is lenne szükség, ez azonban még messze nem biztos.
Az viszont biztos, hogy fő ellenfele a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda lesz, aki egy ideje az országot járja, szombaton pedig megkezdi hivatalos kampányát a legnagyobb ellenzéki párt eddigi európai parlamenti képviselője.
Nem sokat tudunk a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) jelöltjének, Dr. Magdalena Ogóreknek a programjáról, viszont már folyamatosan támadják – jobbról és balról is, pedig a felmérések szerint támogatottsága csak 10 százalék körül mozog.
A parlamenti pártok közül a kormánykoalíció kisebb tagja, a parasztpárt (PSL) Adam Jarubast indítja, de jelölteti magát Janusz Palikot, a legutóbbi parlamenti választások meglepetésének számító, akkor saját nevét viselő párt – ma már átalakult Te Mozgalmaddá – vezére, akinek népszerűsége katasztrofálisan csökkent. Minden esélylatolgatás szerint jelölt lesz még Janusz Korwin-Mikke euroképviselő, akinek egyes felszólalásait Martin Schultz egyenesen orvosi esetnek minősítette.
A legutolsó felmérés szerint – ha most lenne az elnökválasztás – Komorowski 48 százalékot érne el, s ezzel magasan minden ellenfelét legyőzné, de mivel 50 százalék alatt maradna, sor kellene kerüljön a második választási fordulóra is. Őt a PiS jelöltje 17 százalékkal követné, és érdekes módon a baloldali szavazók inkább az egykor a baloldali, most független képviselőre, Ryszard Kaliszra voksolnának, mint a szép hivatalos baloldali jelöltnőre.