Kiderült, miért adott ki Tunézia nemzetközi elfogatóparancsot a volt elnök ellen

A vád szerint a korábbi államfő veszélybe sodorta az ország biztonságát.

2021. november 5., 10:54

Szerző:

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Tunézia az ország korábbi elnöke, Monszef Marzuki ellen – írja az MTI a tuniszi bíróság csütörtöki bejelentését. 

Marzuki a vád szerint veszélybe sodorta az ország biztonságát, de a törvényszék részleteket nem árult el. Marzuki 2011 és 2014 között volt az ország ideiglenes elnöke, jelenleg Franciaországban tartózkodik. Kaisz Szaíd államfő a múlt hónapban bejelentette, hogy visszavonja Marzuki diplomáciai útlevelét. A jelenlegi államfő arra hivatkozva tette meg ezt a lépést, hogy elődje arra bíztatta a francia kormányt, ne támogassa Tunéziát a kialakult helyzetben.

Kaisz Szaíd nyáron felfüggesztette a parlamentet, menesztette a kormányt és magához ragadta a végrehajtó hatalmat. Marzuki szerint Szaíd gyakorlatilag puccsot hajtott végre, amikor magához vonta a végrehajtó hatalmat, így Franciaországtól azt kérte, ne támogassa Tunéziát, amég ilyen ember áll az élén. 

 

(Kiemelt kép: Kais Saied tunéziai elnök érkezik a mártírok emlékművéhez az északi Bizerte városában 2021. október 15-én, hogy részt vegyen az evakuálás napjának 58. évfordulójára rendezett hivatalos megemlékezésen. Fotó: FETHI BELAID / AFP)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.