Trump újraindul

Donald Trump helyi idő szerint kedd este Floridában bejelentette, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért.

2022. november 16., 07:14

Szerző:

Az előző elnök Mar-a-Lago nevű rezidenciáján tartott beszédében azt ígérte, hogy ez a kampány nem róla szól, hanem az amerikai emberekkel közösen zajlik majd, és azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek az embereket érintik. 

Azonnal felveszi a harcot az inflációval – jelentette ki a republikánus politikus. Alacsony adókat ígért, és az országot megbénító túlszabályozás megszüntetését. 

Donald Trump a családok védelmét is kilátásba helyezte, mert ezek szerinte az amerikai élet középpontját jelentik, valamint a szülők jogának megóvását ígérte. 

Úgy fogalmazott, hogy befejezi Joe Biden jelenlegi elnök „háborúját az amerikai energiatermelés ellen”, és intézkedik arról, hogy az energiaárak csökkenjenek. 

Úgy vélte, most sokkal könnyebb lesz a kampány, mint négy éve, mert most látják, hogy az elmúlt két évben mi romlott el, mit kell visszaállítani. A nemzetközi kapcsolatokban szintén azt képviseli majd, ami első elnöki időszakát jellemezte – fejtette ki. 

Ismét „Amerika lesz az első”, minden politikai intézkedésben ez érvényesül majd, „Amerika visszatérése most kezdődik” – ígérte Donald Trump, miután bejelentette, hogy ismét versenybe száll az elnöki pozícióért.

(Kiemelt képünk: Donald Trump akkori amerikai elnök beszédet mond a Make America Great Again elnevezésű nagygyűlésen a La Crosse Fairgrounds Speedway-en 2020 október 27-én. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)

Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus – jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.