Trump fantasztikus érzékkel eljátszotta, hogy öldököltek a terroristák Párizsban
Az amerikai elnök a fegyverlobbisták dallasi kongresszusán érvelt a fegyvertartás csorbítatlan joga mellett, de példái, amelyekkel előhozakodott, hatalmas felháborodást okoztak Párizsban és Londonban.
Donald Trump a 2015 novemberében 130 életet követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban közölte, hogy enyhébb fegyvertartási szabályok mellett a támadókat előbb meg lehetett volna állítani. A Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) kongresszusán az amerikai elnök utalást tett arra, hogy kevesebb áldozattal járt volna a 2015 novemberi franciaországi terrortámadás, ha lettek volna fegyvert viselő civilek a környéken. Ha valaki rálőtt volna a terroristákra, „más lett volna a történet kicsengése” – mondta egy olyan esetről, ahol több, automata fegyverekkel öldöklő, halálra készülő terrorista gyilkolt, akiket ezek szerint egy szál ember egy szál pisztollyal megállíthatott volna.
De ezt még tetézni is tudta:
Bum! Gyere csak ide! Bum! Gyere csak ide! Bum! – hajtogatta, miközben pisztolyt formálva a kezével gesztikulált.
Francia politikusok persze nem értettek egyet a fegyverlobbista gondolatmenettel.
„Franciaország határozottan elítéli Trump elnöknek a 2015. november 13-i párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseit, és követeli, hogy az áldozatok emlékét tartsák tiszteletben" – olvasható a francia külügyminisztérium szombat esti közleményében. A tárca szerint „Franciaország büszke arra, hogy biztonságos ország, amelyben a lőfegyverek vásárlását és tartását szigorúan szabályozzák. A bűnügyi statisztikák nem indokolják ennek a politikának a megváltoztatását. A szabad forgalomban lévő fegyverek nem jelentenek védelmet a terrortámadásokkal szemben, sőt elősegítik a merényletek kitervelését" – olvasható a közleményben.
Francois Hollande, aki a szóban forgó merénylet idején volt az államfő szégyenletesnek és obszcén affektálásnak nevezte Trump kijelentéseit, amelyek szerinte sokat elárulnak arról, hogy az amerikai elnök hogyan gondolkodik Franciaországról és arról, hogy a franciák mit tartanak értéknek, de meggyőződése, hogy a két ország közötti barátságon nem ejthet foltot senki tiszteletlensége vagy különcsége.
Franciaország akkori miniszterelnöke, Manuel Vals pedig csak annyit reagált: –„Tisztességtelen és alkalmatlan. Mi mást mondhatnék még?".
Indécent et incompétent.Que dire de plus? https://t.co/Dr7zS5sh4P
— Manuel Valls (@manuelvalls) May 5, 2018
Ami a briteket illeti, Trump azt mondta a kongresszuson: noha a briteknek törvény tiltja a lőfegyverbirtoklást, vannak késeik, és az egyik londoni kórház, a Royal London Hospital orvosai maguk is elismerik, hogy intézményükben olyan szörnyű állapotok uralkodnak a késes támadások miatt, mint egy hadikórházban: „Vérfoltok vannak mindenütt a padlón".
Az elnök ezzel a kórház egyik traumatológus sebészének, Martin Griffithsnek egy megjegyzésére utalt, ugyanis ő a BBC-nek áprilisban adott interjújában azt mondta: egyes kollégái az afganisztáni nemzetközi misszióban részt vevő brit katonai kontingens volt táborához hasonlították a kórházat egy alkalommal.
Griffiths azonban Trump beszéde után, szombaton így reagált a Twitteren: az elnök tévesen értelmezte a szavait. Egy kollégája, Karim Brohi közleményt is adott ki, és ebben azt írta: „Mindannyiunknak van még tennivalója a (késes) erőszakcselekmények ellen, de nevetséges az a javaslat, hogy a lőfegyverek részei lehetnek a megoldásnak. A lőtt sebbe legalább kétszer akkora valószínűséggel halnak bele az emberek, mint a szúrt sebbe, és nehezebb ellátni őket."
Griffiths azt is írta üzenetében, hogy Trump elnököt júliusra tervezett nagy-britanniai látogatásán „szívesen meghívná kórházlátogatásra, de találkozhatna a londoni polgármesterrel és a rendőrfőkapitánnyal is, hogy tájékozódhasson arról: a városnak miként sikerült visszaszorítania az erőszakos bűncselekményeket".
Sarah Jones brit munkáspárti parlamenti képviselő szerint Trump elnök beszéde gyalázatos volt. „A brit késes támadások száma sehol nincs az egyesült államokbeli lőfegyveres gyilkosságokéhoz képest."