Törvény szabályozná, mit takarhat el a nő magából
A vita nem új keletű sem Franciaországban, sem Európa más országaiban. A vallási hovatartozás e nyilvánvaló és az európai kultúrától oly eltérő jele sok helyen szúrja az emberek szemét. 2004-ben Franciaországban már kitiltották az osztálytermekből a fejkendő és más feltűnő vallási szimbólumok viselését, de hasonló rendelkezés van érvényben Németország egyes tartományaiban, és alig akad olyan, muszlim közösségekkel rendelkező ország, ahol ideig-óráig ne lett volna napirenden a kérdés. A franciáknál tavaly júniusban új lendületet kapott a vita, amikor a kommunista párt egyik képviselője javaslatot tett egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítására, amelynek küldetése az „emberi méltóságot, szabadságot, a Köztársaság értékeit sértő” ruhadarab betiltása lehetséges módozatainak megvitatása lenne. A terület valóban érzékeny, nemcsak vallási, szociális, de politikai, jogi, közbiztonsági kérdéseket is felvet.
Az indulatokat tovább szította Sarkozy megnyilatkozása, amely során a burkát a köztársaság földjén nem szívesen látott viseletnek nevezte, és hozzátette, hogy „a burka problémája nem vallási probléma, hanem a szabadság, a női méltóság problémája. Ez nem egy vallási szimbólum, hanem a behódolás, a megalázkodás jele.” Noha a köztársasági elnök kihangsúlyozta, hogy a muzulmán vallás ugyanannyi tiszteletet érdemel, mint a többi vallás, mégis „szükséges, hogy legyen egy vita, és hogy minden nézőpont kifejeződhessen. (…) Nem félhetünk a saját értékeinktől, nem félhetünk attól, hogy azokat megvédjük.”
Június végén aztán a vizsgálóbizottság helyett André Gerin vezetésével egy 32 tagú parlamenti szekció állt fel, amelybe minden pártból, de főként a jobboldalról érkeztek képviselők, és amelynek feladatát annak vizsgálatában jelölték meg, hogy a teljes testet elfedő fátyol viselésének milyen társadalmi következményei vannak, illetve az mennyire illik össze a Köztársaság alapelveivel, a női szabadsággal és méltósággal. Nehezen titkolható, hogy a kérdésből minden párt megpróbál politikai tőkét kovácsolni. Az UMP (Union pour un Mouvement Populaire) különutasságát jelzi például, hogy a frakció képviselői, Jean-François Copé, Nicole Ameline és François Baroin vezetésével, egy külön munkacsoportot állított fel a kérdés vizsgálatára.
Ahány ház, annyi szokás – ahány irányzat, annyi fátyol
A témával kapcsolatban egyébként érdekes fogalomzavar figyelhető meg a hétköznapi szóhasználatban. Általában a burka kifejezést használják, amikor valami új fejleményről tudósítanak a lapok, pedig számtalan fajtája van a kendőknek attól függően, hogy melyik földrajzi térségből származik, és mely testrészeket fedi. A kék burka például egy Afganisztánból származó, egész testet, arcot elfedő ruha, amely egy hálószerű résszel még a szemet is takarja. Aztán ott van még a hidzsáb, amely egy hajat, fület, nyakat, vállat borító kendő; a dzsilbab, amely az arcot, a kezeket és a lábat hagyja szabadon; a Perzsa-öböl térségében elterjedt, fekete színű nikáb, amely szintén az egész testet, arcot takarja, de a szem környékét egy csíkban szabadon hagyja; és a csador, amelyet főképp Iránban viselnek, kézzel fognak össze és az arcot fedetlenül hagyja.
A francia törvénykezés most a teljes testet és arcot fedő fátyol viselésének korlátozásán dolgozik. Többen is figyelmeztetnek a fogalmak óvatosabb használatára, elkerülendő, hogy egyenlőségjelet tegyenek az iszlám és a legnagyobb idegenkedést kiváltó mindent elfedő fátylak között, és ezzel stigmatizálják, örökösen támadásoknak tegyék ki az egész vallást. A számok egyébként ellentmondásosak, két tanulmány körül ment egy ideig a polémia, míg az egyik szerint kevesebb, mint négyszáz, a másik szerint mintegy 2000 nő visel Franciaországban teljes testet borító nikábot vagy burkát - írta a
Kitekintő.
