Téli járványhullámra számít Németország egészségügyi minisztere

Összefogásra, egymás védelmére és türelemre van szükség a következő hónapokban Németországban, mert ismét elindulhat a koronavírus-járvány téli hulláma, mondta a német egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben.

2022. november 24., 18:20

Szerző:

Karl Lauterbach, Németország egészségügyi minisztere a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni védekezés mérlege kedvező, de ezt meg is kell őrizni, ezért „nem veszíthetjük el a türelmünket röviddel a cél előtt”.

A miniszter - aki kutatóorvosként elismert járványügyi szakértő is - elmondta, hogy továbbra is kialakulnak új vírusmutációk, de a fák nem nőnek az égig, nem valószínű, hogy az eddigieknél merőben különböző és sokkal veszélyesebb változat jön létre. Mint mondta, a fertőzőképességet tekintve már meg is indult a tetőzés, az új mutációk nem fertőznek lényegesen erősebben, mint a korábbiak, ami az oltási kampányok hatásával együtt azt jelenti, hogy egyre kisebb a tér a kórokozó előtt.

Kifejtette: a folyamatok tartóssá válása kellő tudományos alapot teremthet ahhoz az állításhoz, hogy SARS-Cov-2 "kezelhető a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény keretein kívül", mint bármely más fertőző légúti betegség, vagyis nincs szükség különleges rendszabályokra, korlátozásokra. Azonban a tél még nehéz lehet, várhatóan elindul egy újabb járványhullám, ezért vigyázni kell egymásra és be kell tartani az alapvető fertőzésvédelmi szabályokat, különösen zárt térben és közösségben vagy tömegben – tette hozzá a német egészségügyi miniszter, kiemelve, hogy főleg az év végi ünnepek idején lesz szükség óvatosságra és türelemre.
 

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a járványügyi helyzet legfontosabb mutatói között számon tartott úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság - az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma - egyelőre viszonylag alacsony, 186,9-en áll, szemben az egy héttel korábbi 199,2-vel és az egy hónappal korábbi 600 körüli értékekkel. Az utóbbi 24 órában 38 090 ezer ember szervezetében mutatták ki a vírust, ez a szám emelkedett az egy héttel korábbi 33 090-hez képest. A SARS-Cov-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben regisztrált halálesetek száma 163-ra emelkedett az egy héttel korábbi 162-ről.

(Kiemelt kép: Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter védőmaszkot viselve érkezik a német kabinet heti ülésére a berlini kancelláriára 2022. október 12-én. Fotó: Tobias Schwarz / AFP)