Sztrájkolnának a Ryanair németországi pilótái

2017. december 12., 16:22

Szerző:

Munkabeszüntetést helyezett kilátásba kedden a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC).

Az érdekképviselet az utazókra tekintettel karácsonykor nem tart munkabeszüntetést, így december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek.

Karácsonykor nem sztrájkolnak a pilóták
Fotó: Twitter/Ryanair

A VC a nyomásgyakorlással azt akarja elérni, hogy a Ryanair vezetése kezdjen tárgyalást a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményekről és fizetésről.

Közleményük szerint az olaszországi és portugáliai pilóták szövetsége is sztrájkot helyezett kilátásba a következő napokra, az írországi Ryanair-pilóták pedig hétfőn szintén úgy döntöttek, hogy a bérharc eszközével – sztrájkkal, munkalassítással vagy a járatok közlekedését akadályozó más tiltakozó megmozdulással – küzdenek érdekeik érvényesítéséért.

A VC szerint „a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál”.

A szakszervezet ad még „egy utolsó lehetőséget” a sztrájk megelőzésére, ehhez a cég vezetésének késlekedés nélkül ki kell nyilvánítania, hogy hajlandó tárgyalni a pilóták helyzetének javításáról – áll a közleményben.