Ha csütörtökön repülne Görögországba, akkor nem fog

A görög vonatbaleset nyomán kitörő sztrájkhullám elsöpörte a légiközlekedést is Görögországban.

2023. március 14., 20:46

Szerző:

Minden Görögországba tartó és onnan induló repülőjáratot törölnek csütörtökön, miután a görögországi szakszervezetek egynapos, országos sztrájkot hirdettek – közölték a görög légitársaságok.

A sztrájk - amelyhez szakszervezetük keddi tájékoztatása szerint a légiforgalmi irányítók is csatlakoznak - csütörtökre virradóra, éjfél után egy perccel kezdődik és 24 órán át tart. Az utasokat már tájékoztatták a járattörlésekről - áll a közleményben.

A sztrájkfelhívás előzménye a március 1-jére virradóra történt súlyos vonatbaleset, amelynek teljes körű kivizsgálását azóta is követelik az ország nagy szakszervezetei.

Az ország történetének legsúlyosabb vonatbalesetében ötvenheten meghaltak - többségük még nem töltötte be a 30. életévét - és sokan megsérültek, amikor egy személyszállító és egy tehervonat összeütközött a közép-görögországi Lárisza közelében.

A balesetet megelőzően többen felhívták a figyelmet a görög vasúti hálózat elégtelen állapotára és a vasútbiztonsági hiányosságokra, a szakszervezetek képviselői a munkaerőhiány miatt kongatták a vészharangot. A szerencsétlenség miatt többször voltak sztrájkok és tüntetések Görögországban, Athénban és Szalonkikben több összecsapásra is sor került a rendőrség és a tiltakozók között.

(Kiemelt kép: Várakozók az athéni Eleftériosz Venizélosz repülőtéren. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP)