Elhalasztották a vonatszerencsétlenséggel vádolt állomásfőnök tárgyalását Görögországban

A tiltakozások hatására úgy döntöttek, az állomásfőnök perével még várnak egy darabig. A tiltakozók szerint az állami infrastruktúra és a kormány nemtörődömsége miatt a súlyos, 57 áldozatot követelő tragédia csak idő kérdése volt, a valódi felelősöket akarják megbüntetni.

2023. március 4., 18:54

Szerző:

A tömegtüntetések hatására elhalasztották annak az állomásfőnöknek a perét Görögországban, akit a keddi, 57 halálos áldozatot követelő vonatszerencsétlenségért fogtak perbe, írja a Guardian. Az ország történelmének legsúlyosabb vonatbalesete során egy tehervonat ütközött egy menetrend szerint közlekedő személyvonattal, a baleset során a Thesszaloniki Egyetem számos diákja is életét veszítette, illetve megsérült.

A szerencsétlenség után a Kiriákosz Mitszotákisz-vezette jobboldali kormány a vasút dolgozóira akarta terelni a fő felelősséget, de diákok, politikai szervezetek és szakszervezetek közös tüntetései is szerveződtek az athéni Szintagma térre, amelyek azt kövtelelték, az elhanyagolt és alulfinanszírozott vasúti helyzet miatt a kormány és az állam vállalja végre a felelősséget.

A tiltakozók kifejezték, nem szeretnének csöndben maradni, miközben a tömegközlekedés az országban a folyamatos megszorítások és leépítések következtében került ebbe az állapotba. A megvádolt vasúti állomásfőnök ügyvédje ugyanígy érvelt: szerinte védence külső körülmények együttállása, túlterheltség és a munkafeltételek hiányossága miatt követett el mulasztást.

A kormány támadásai után a vasutas szakszervezetek sztrájkot hirdettek, ami az országban jelenleg is tart.

(Kiemelt kép: Ezrek tüntetnek Athénban a kormány ellen a keddi vonatszerencsétlenség után. Fotó: Nikolas Mhtrousias / NurPhoto / NurPhoto via AFP)