Szijjártó Péter: a sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz

A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz, legalábbis nem szabadna, hogy legyen – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután találkozott Oleg Maticin orosz sportminiszterrel a 100 éves sportminisztériumban.

2023. október 13., 14:27

Szerző:

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „erről hosszasan tudnának mesélni azok a magyar sportolók, akik esetében hosszú évek vagy évtizedek munkája veszett kárba azzal, hogy a magyar sportolókat nem engedték indulni a Los Angeles-i olimpián”. Hozzátette, a kormány támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság erőfeszítéseit, melyek arra irányulnak, hogy Párizsban teljes olimpiát tudjanak rendezni. Egyetértenek azzal, hogy csak és kizárólag az adott sportoló teljesítményétől függhet, hogy részt vehet-e az olimpián vagy bármely más nemzetközi sportversenyen – tette hozzá. 

„Mi hiszünk abban, hogy a sport békét tud teremteni, ezért is támogatjuk, hogy a sportolók békés körülmények között megküzdhessenek egymással. Minderről nemcsak beszélünk, hanem ennek megfelelően is cselekszünk: a belarusz futballválogatott és az ukrán kézilabda-válogatott is Magyarországon játszotta Eb-és Vb-selejtező mérkőzéseit” – emelte ki.

(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,Oleg Matytsin sportminiszterrel a 100 éves orosz sportminisztériumban, Moszkvában. Fotó: Facebook olda)