Szakadozó bal – Válságban a brit Munkáspárt
A Brexit, Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépése az ország mindkét nagy pártját megosztja. Mindegyikőjük szavazótáborában és parlamenti frakciójában vannak kilépés- és maradáspártiak, s ahogy közeleg az uniós tagság megszűnésének napja, úgy fokozódik a feszültség a soraikban. Néhány nappal azután, hogy hét munkáspárti képviselő látványosan kilépett a pártjából, három konzervatív politikus is követte őket a függetlenek közé. Mindannyian ellenzik a Brexitet, és nincs kizárva, hogy újabb képviselők követik őket a két nagy pártból.
Ez is azt jelzi, hogy a Brexit, akárhogy is alakul, alapjaiban osztja meg a brit társadalmat. Sok politikai kérdésben lehetséges kompromisszumot kötni, esetleg új választással korrigálni a rossz döntéseket, de az Európai Unióból való kilépés hosszú távú, nemzedékekre kiható lépés. A súlyos döntést viszonylag szűk különséggel, 52-48 arányban szavazták meg a referendumon, ráadásul úgy, hogy a fiatalok, a londoniak, a skót és az északír lakosság többsége ellene voksolt. Így érthető, ha a maradáspártiak nem akarnak beletörődni abba, hogy tizenhatmillió szavazó véleménye ellenében alakuljon az ország jövője. Ahogy fogy az idő, úgy válnak egyre elkeseredettebbé, miközben a kilépéspártiak azt sem tudják eldönteni, hogy „kemény módon” szakítsanak az EU-val, vagy „puhán”, s a norvégokhoz hasonlóan maradjanak-e az egységes piac és a vámunió részei.
A Munkáspárt megosztottsága nem a Brexittel kezdődött, csak a vele járó feszültség tovább élezte a párton belüli ellentéteket. A kilépő képviselők régóta Jeremy Corbyn pártvezér belső ellenzékéhez tartoznak. Egyikük, Chuka Umunna annak idején el is akart indulni ellene a pártvezető-választáson. Mindannyian a Tony Blair-féle harmadik utas, balliberális vonal hívei, és igazából sohasem adták fel a harcot Corbyn baloldali, nyíltan szocialistának nevezett politikájával szemben. Umunna, a félig nigériai származású politikus néhány éve amellett érvelt, hogy a Munkáspártnak a középosztályt kellene elcsábítania a konzervatívoktól, s azokra kell építenie a politikáját, akiknek „jól megy”. Ő a Brexit egyik legkeményebb ellenfele, nemrég még a királynő trónbeszédéhez is módosító indíványt próbált benyújtani a „kemény Brexit” elkerülése érdekében. Könnyen megteheti, hiszen választókerülete, London streathami negyede nyolcvan százalékban az unióban való maradás mellett szavazott. A kerület akár jelképe is lehetne az új Angliának. Lakóinak negyven százaléka bevándorlógyökerű, elsősorban fekete-afrikai, lengyel és portugál. Legtöbbjük fiatal és képzett, a foglalkoztatási ráta meghaladja az országos átlagot, sok a sikeres vállalkozás és jó a közlekedés a belvárosba. A körzet etnikai és kulturális összetétele miatt balra szavaz, gazdaságilag azonban liberális. Az sincs kizárva, hogy ilyesfajta ideológiával Umunnának sikerül összekovácsolnia egy középutas pártot a Munkáspártból és a konzervatívoktól kilépő Európa-párti képviselőkből.
A kilépők elsősorban Corbyn ellentmondásos Brexit-politikájára hivatkozva szakítottak a Munkáspárttal. A pártelnök a vádak szerint félvállról vette a népszavazási kampányt, nem küzdött elég keményen a maradás mellett, pedig az a Labour hivatalos álláspontja volt. A voksolás után Corbyn megszavaztatta pártjával a kilépésről szóló törvényt, fékezte és próbálta leállítani a maradáspárti akciókat, és nem állt ki a második népszavazás mellett sem. Csak néhány hete kezdte hangoztatni, hogy az Egyesült Királyságnak a politikai EU-ból való távozásától függetlenül bent kellene maradnia a vámunióban és az egységes piacon. Lehet, hogy ha a Munkáspárt a népszavazás másnapjától egyértelműen ezzel kampányolt volna, akkor ezt sikerül is elérnie. Vagy legalább elkerüli a mostani szakadást.
Az Umunna-csoport a párton belüli antiszemitizmus megtűrésével, netán képviseletével is támadja a pártvezért és balosokból álló körét. Ez kényes és nehéz kérdés, amely önmagában is megosztja a brit közvéleményt. Vezető zsidó értelmiségiek szervezetten álltak ki Jeremy Corbyn mellett, elutasítva az őt ért vádakat, míg mások, zsidók és nem zsidók egyaránt továbbra is azt állítják, hogy több gesztusával védte, eltűrte egyes párttársai antiszemita megnyilvánulásait. Nem neonáci megnyilvánulásokról, hanem Izrael-ellenes és szélsőségesen palesztinbarát kirohanásokról van szó. Corbynnak ott is kellett hagynia az egyik palesztin szolidaritási csoportot, amelyben ilyen nézetek is megjelentek, állítása szerint az ő tudta nélkül.
Külpolitikailag egyébként nem az izraeli konfliktus az egyetlen, amelyben a pártvezér következetesen szembemegy a brit elit Amerika-barát, Izraellel rokonszenvező, nyugatos orientációjával. A balkáni konfliktusban a szerbek mellett állt ki a koszovói albánokkal és a bosnyákokkal szemben. Támogatja a kubai vezetést, és az utolsó pillanatig rokonszenvezett Maduro venezuelai elnökkel. Ellenzi az Irán elleni szankciókat. Elvben legalábbis kiléptetné az Egyesült Királyságot a NATO-ból, és véleménye szerint a Nyugat provokálta ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni fellépését. Ami belpolitikailag még merészebb, híve Észak-Írország és Írország valamikori egyesülésének. Nem véletlen, hogy a Theresa May kisebbségi kormányát támogató északír protestánsok halálos ellenségüknek tartják.
A Brexit és az antiszemitizmus vádja mögött természetesen alapvető politikai ellentétek is feszítik a Munkáspártot. A parlamenti frakció harmadik utas, balliberális többségű, és néhány éve meg is próbálta leváltani Corbynt. Válaszul félmillió új, elsősorban fiatal tag lépett be a pártba, és Corbyn mellett álltak ki a szakszervezetek is. Egyik vezetőjük most hipokritáknak nevezte a pártból kilépő képviselőket, másikuk „nem éppen nehézsúlyú” politikusoknak nevezte az Umunna-csoportot.
A fiatal tagok és a szakszervezetek hathatós támogatásával a Munkáspárt tavaly őszi kongresszusán a Blair-korszakkal végleg szakítva meghirdette a szocializmushoz vezető programját. Szocializmuson nem a szovjet modell újraélesztését, hanem a gazdaságban a közösségi tulajdon és a dolgozói beleszólási jog arányának a növelését értve. Választási győzelme esetén a Munkáspárt egyharmadára emelné a magáncégek felügyelőbizottságában a dolgozói küldöttek arányát. A vállalatok profitjának tíz százalékát minden évben dolgozói részvényalapba kellene befizetni. Ezzel párhuzamosan államosítanák, pontosabban önkormányzati és szövetkezeti tulajdonba vennék a vasutat, a brit postát, az energiaipart és a vízszolgáltatást. A Brexit kérdésében rendkívül óvatos, ide-oda lavírozó Corbyn nyíltan és minden fenntartás nélkül érvel a szocializmus mellett. A brit politika sajátossága, hogy a Brexit sokkal kényesebb kérdés, mint a szocializmus. Az EU-ból való kilépés a Munkáspárt balosait is megosztja. A fiatal Corbyn-hívek elkötelezett Európa-pártiak, míg a rozsdaövezetek proletár hagyományú szavazói egyszerre antikapitalisták és EU-ellenesek.
A Munkáspárt már átélt hasonló válságokat, a hetvenes években az akkori balos vezetés ellen tiltakozva szakadt ki belőle egy balliberális csoport, amely előbb önálló pártként próbálkozott, majd egyesült a liberálisokkal. Mára teljesen meggyengültek, míg a Labour továbbra is kormányváltásra esélyes erő.
