Svájc elnöke ellenzi a fegyverszállítást Ukrajnának
Alain Berset ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, ugyanis az megsértené az ország alkotmánya által előírt hagyományos semlegességet.
Svájc az ukrajnai háború tükrében is szeretné megőrizni az alkotmánya által előírt hagyományos semlegességét, és jelenleg ellenzi a háborúban álló Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat – erősítette meg Alain Berset, a svájci konföderáció elnöke kedden az ENSZ-ben.
„A fegyverexport kapcsán, amíg érvényes a (svájci semlegességet előíró) jogi keretrendszer, azt nem lehet végrehajtani (...). A svájci kormány és a Szövetségi Tanács számára ezt a jogi keretet fenn kell tartanunk, és fenn is szeretnénk tartani, és ezen belül szeretnénk dolgozni” – jelentette ki az államfő újságíróknak a nők jogairól rendezett ENSZ-ülés szünetében.
Berset-t arról kérdezték, hogy Berlin február végén azt kérte Berntől: engedélyezze a Rheinmetall nevű német fegyvergyártó vállalatcsoport részére a régi Leopard páncélozott harckocsik visszavételét, azzal a garanciával, hogy a tankokat nem szállítják tovább Ukrajnába.
A svájci semlegességről szóló vita az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított orosz háború óta foglalkoztatja az alpesi ország közvéleményét.
Svájc nem tagja az Európai Uniónak , ennek ellenére valamennyi, Oroszország ellen hozott uniós büntetőintézkedést elfogadta, mert „ezek a szankciók abszolút összeegyeztethetők a svájci semlegességgel” – szögezte le Berset, aki António Guterres ENSZ-főtitkárral is találkozott New Yorkban, közvetlenül azelőtt, hogy a főtitkár elutazott Kijevbe.
(Kiemelt kép: Alain Berset, a Svájci Államszövetség elnöke az ENSZ székházában 2023. március 6-án, New Yorkban Fotó: John Lamparski / NurPhoto / NurPhoto via AFP)