Romániában csúcson a halálozás, de tovább lassult járvány terjedése

Az intenzív osztályok rendkívül telítettek az országban.

2021. november 2., 15:26

Szerző:

Romániában több mint egy hete csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések üteme, de továbbra is növekszik a járvánnyal összefüggő elhalálozások száma, kedden pedig ismét rekordot döntött a 24 óra alatt regisztrált koronavírusos halálesetek száma. A keddi adatok szerint minden korábbinál több, 586 nyilvántartott koronavírusos beteg vesztette életét, ami csaknem 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Romániában október 19-én ugrott először ötszáz fölé az áldozatok száma.

Ez a negyedik olyan nap, amikor több mint ötszáz halálesetet jelentettek. Az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás egyelőre nem csökken: továbbra is közel húszezer koronavírusos beteget kezelnek kórházban, a Covid-részlegek intenzív terápiás helyei mindenütt telítettek, ezekben kedden 1876 súlyos betegnek jutott hely. A bukaresti sürgősségi kórház szívsebészeti klinikájának vezetője egyenesen „egészségügyi humanitárius katasztrófaként” jellemezte a romániai kórházakban kialakult helyzetet.

„Több mint ötszáz Covid-haláleset van az országban naponta, a páciensek kórházi folyósokon, a sürgősségi ügyeleten vagy éppenséggel a mentőautóban halnak meg. Maximális válságban vagyunk. A járványügyi operatív törzs elrendelte, hogy minden halasztható műtétet át kell ütemezni, hogy a rendszer csak a legsürgősebb esetekre összpontosíthassa erőforrásait" – mondta a volt egészségügyi államtitkárt. 

Az egészségügyi szakemberek egyébként a fertőzési adatokból arra következtetnek, hogy október 20. környékén tetőzhetett a járvány negyedik hulláma Romániában, amikor az újonnan regisztrált fertőzések heti mozgóátlaga elérte a 15 ezret. Azóta mintegy 25 százalékkal csökkent a heti mozgóátlag. Kedden 11 073 új fertőzést diagnosztizáltak.

(Kiemelt képünk illusztráció: Orvosi sszemélyzet koronavírussal fertőzött betegeket lát el a moszkvai Sokolniki Kiállítási és Kongresszusi Központban felállított ideiglenes intenzív kórházban 2021. június 23-án. Fotó: Alexey Maishev / Sputnik/AFP)