(Frissített) Robbanások voltak Kijevben – két gyerek és egy idős nő megsérült

Robbanások rázták meg az ukrán fővárost pénteken, miközben afrikai vezetők küldöttsége érkezett Kijevbe, hogy ismertessék béketervüket.

2023. június 16., 13:03

Szerző:

Vitalij Klicsko kijevi polgármester robbanásokról számolt be a központi Pogyil kerületben, és arra figyelmeztetett, hogy további rakéták is a főváros felé tartanak. Az ukrán légvédelem arról számolt be, hogy hat Kinzsal rakétát, hat manőverező robotrepülőgépet és két drónt semmisített meg.

Reggel Kijevbe érkezett az az afrikai küldöttség, amelynek tagjai Dél-Afrika, Szenegál, a Comore-szigetek és Egyiptom vezetői. Utazásuk célja közvetíteni a szembeneálló felek között. A tervek szerint várhatóan találkoznak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd szombaton Szentpéterváron tárgyalásokat folytatnak Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

A vezetők látogatásuk elején meglátogatták a Kijev melletti Bucsát, amely egyike azon helyeknek, ahol hivatalos ukrán vélemény szerint az orosz csapatok 2022 februárjában végrehajtott támadást követően súlyos atrocitásokat követtek el. Oroszország tagadja ezt. Az afrikai békemisszió egy sor „bizalomépítő intézkedést” javasol Kijevnek és Moszkvának. A misszió célja „a béke előmozdítása, továbbá arra ösztönözni a feleket, hogy megállapodjanak egy diplomáciára épülő tárgyalási folyamatról” – közölték.

A Telex értesülései szerint kicsivel dél előtt megszüntették a légiriadót Kijevben. Két gyerek és egy idős nő megsérült Kijev – közölték az ukrán regionális hatóságok. Több mint 30 ház megrongálódott – írja a Telex.

(Kiemelt képünkön: Vitalij Klicsko. Fotó: Emin Sansar / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)