Rendkívüli: hamarosan lemond a miniszterelnökségről Boris Johnson

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

2022. július 7., 10:41

Szerző:

 A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelemi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak.
 

Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja megválasztásáig, amely a nyár végéig eltarthat.

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt gyakorlatilag összeomlott a Johnson vezette kormány. A héten először Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter mondott le, és csütörtökig 57-re emelkedett azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és más kormánytisztviselőknek a száma, akik ugyancsak lemondásukkal igyekeztek rábírni Johnsont a távozásra.

(Kiemelt kép: Boris Johnson brit miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozón a madridi Ifema kongresszusi központban 2022. június 30-án. Fotó: GABRIEL BOUYS / AFP)

Sördrágulás sújtja a német fogyasztókat ősztől, ezúttal a két legnagyobb gyártó, a Krombacher és a Veltins jelentette be, hogy emelni fogja áraikat. A lépés a sörfogyasztók széles körét érinti, beleértve a kereskedelmi és vendéglátóipari szereplőket, valamint az otthoni vásárlókat is.