Kilőtt a német fegyverexport, mint a Vergeltungswaffe-2

Németországban az év első három negyedévében több hadianyag és haditechnikai berendezés kapott exportengedélyt mint az elmúlt év egészében – derült ki a szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium honlapján hétfőn publikált jelentésből.

2023. október 2., 15:34

Szerző:

Az első három negyedévben a szövetségi kormány már 8,76 milliárd euró értékben hagyta jóvá fegyverek és haditechnikai eszközök kivitelét, ami túlszárnyalja a tavalyi azonos időszakban elért 5,64 milliárd eurós exportértéket, de már a tavalyi egész éves 8,36 milliárd eurós exportot is meghaladja. Az idei teljes éves export így szinte biztosan meg fogja dönteni a 2021-es 9,35 milliárd eurós eddigi rekordot.

A hétfőn közzétett statisztika szerint az ukrajnai szállításokra kiadott kiviteli engedélyek 3,3 milliárd eurós összértéke több mint egyharmadát tették ki a teljes összegnek, azaz több mint megnégyszereződött az előző évi bázishoz képest. Az exportengedélyek második legnagyobb célállomása az idén Magyarország volt az év első három negyedében 1,033 milliárd euróval. A német fegyverexport harmadik legnagyobb felvevője az Egyesült Államok volt 466,9 millió euróval, a negyedik legnagyobb az Egyesült Királyság 393,9 millió euróval, az ötödik pedig Lengyelország 321,6 millió euróval.

(Kiemelt kép: Ukatonák egy T-72-es harckocsin a kelet-ukrajnai Lyman közelében . Fotó: Yasuyoshi CHIBA / AFP)