A török elnök megköszönte Orbán Viktornak, hogy Magyarország elsőre megvétózta az országát elítélő EU-s nyilatkozatot

2019. október 14., 19:43

Szerző:

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a türk nyelvű országok tanácsának első európai irodáját. A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, Orbán Viktor pedig azt mondta, nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amelyet november 7-én tartanak Budapesten.

 Recep Tayyip Erdogan továbbá megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren

- közölte Havasi Bertalan. Recep Tayyip Erdogan nyilvánvalóan arra a vétóra gondolt, amellyel Magyarország egyedüliként megakadályozta, hogy az EU első próbálkozásra nyilatkozatban figyelmeztesse és ítélje el Törökországot az észak-szíriai katonai offenzíváért, amelynek a legutóbbi hírek szerint eddig 38 halálos áldozata volt, köztük polgári személyek is. Az addig is sokat puhított nyilatkozat egyik szövegváltozatára végül az Orbán-kormány diplomáciája végül  rábólintott a későbbi tárgyalásokon. 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).