Rács mögé kerülhet Putyin

Vlagyimir Putyin ellen tavaly óta elfogatóparancs van érvénybe, ami eléggé behatárolja azt, hogy az orosz elnök mely országokba látogathat el büntetlenül.

2024. augusztus 30., 15:00

Szerző:

Az orosz elnök néhány nap múlva Mongóliába utazik, és mivel az ország tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), mely tavaly elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, ezért az államfő csuklóján akár bilincs is kattanhat – figyelmeztet cikkében a The Guardian. Az elfogatóparancs kiadására tavaly márciusban került sor, és azóta az orosz elnök egyetlen olyan országba sem látogatott el, mely tagja az ICC-nek. Kérdés, hogy Putyin Mongóliába elmegy-e annak tudatában, hogy ott akár le is csukhatják. 

Az ICC, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.

A pekingi külügyminisztérium egyik szóvivője az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta, hogy a hágai testületnek körültekintően kell eljárnia, és tiszteletben kell tartania az állami vezetők nemzetközi jogi mentességét. A szóvivő azt is hangoztatta, hogy az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását és kettős mérce alkalmazását.

Geoffey Nice brit ügyvéd, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb államfő elleni per fővádlója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta hétfőn: az elfogatóparancs kiadásával Putyint körözött bűnözőként bélyegezték meg, és ettől a címkétől már csak akkor szabadulhat meg, ha megindul ellene az eljárás és felmentik, vagy ha az ICC visszavonja az elfogatóparancsot.

Putyin papíron az oroszok kedvence

Érdekesség, hogy Putyin esetleges háborús bűnössége az oroszokat mit sem érdekli. Vlagyimir Putyin ugyanis 2024 tavaszán újabb hatéves elnöki mandátummal szilárdította meg a hatalmát, miután a brutálisan torz választásokon az uralmával szembeni minden kihívást eltöröltek, még mielőtt a szavazás megkezdődött volna. Az orosz állami média által bejelentett első hivatalos eredmények szerint Putyin a szavazatok 88 százalékát kapta. Ugyanakkor ezeket az eredményeket az oroszokon kívül nem nagyon veszi komolyan senki, ám papíron ez a legnagyobb szavazatarány, amelyet a 2000-ben aratott első elnökválasztási győzelme óta elért.

(Kiemelt képünkön Vlagyimir Putyin orosz elnök. Forrás: Szergej GUNEJEV / SPUTNIK / AFP)