Pincedráma vérfertőzéssel

Hallott-e már hasonló esetről?

Ilyesmivel negyvenéves pályafutásom alatt nem találkoztam. Így amikor a hírt meghallottam, rengeteg fenntartásom volt. Megerősödtek bennem a tömegkommunikációval szembeni előítéleteim. De úgy látszik, tényleg megtörtént. Finoman szólva, nagyon meglepett.

A szakirodalom tart-e számon hasonló esetet?

Olyannal találkoztam már, hogy valaki sokáig el van zárva, és szexuálisan is bántalmazzák. De hogy mindezt kombinálja a vérfertőzés bűntettével, az a szakirodalomban ismeretlen. Vérfertőzés persze mindig is előfordult a történelem során, ismert patológiás magatartásformája az emberi szexualitásnak. Kóros és tiltott, de mindig létezett. Ebben a pincedrámában a bezártság párosult vérfertőzéssel. Halmozott iszonyat.

Ön szerint miért nem tett semmit Elisabeth Fritzl, az anya vagy bármelyik gyerek? Miért nem próbálták közösen cselekvésképtelenné tenni Fritzlt?

A gyerekek beleszülettek a helyzetbe. Felfoghatatlan volt számukra, hogy csak néhány ajtót kell kinyitni, fölmenni a lépcsőn, és már szabadok is. Akinek erről múltbeli tapasztalatai voltak: az az anya. De ő nem próbált kontaktust teremteni a külvilággal.

Az anya (vagy leány) áldozat, vagy maga is beteg?

Ez rejtély. Beletörődött helyzetébe. Nehezen tudom elképzelni, hogy korábbi lelki sérülés nélkül mindezt végigcsinálhatta. Személyiségében lehetnek kóros elemek, enyhe értelmi fogyatékosság, ami alkalmassá tette őt ilyen rabságra, hisz nem őrült meg, nem követett el öngyilkosságot, nem próbálta felhívni mások figyelmét. Ha valóban értelmi fogyatékos, akkor ez jelezheti: mit várhatunk a megszületett gyermekek génkészletétől. Elképzelhetőek olyan sérülések, amelyek eleve nehezítik majd a gyerekek beilleszkedését.

Milyen esélyei lesznek az öt-, a tizennyolc és a tizenkilenc éves gyereknek? Megtalálják-e a helyüket egy ismeretlen világban?

A tizenkilenc éves lányt reménytelen esetnek tartom, kevés az esélye normális életvezetésre. Nehéz lesz emberi kapcsolatot létesítenie. A kisebbnél sokéves, intenzív pszichoterápiás segítségre lesz szükség az autonóm élet kialakításához. A másik trauma a származással való szembesülés lesz. Személyes véleményem, hogy a nevüket, lakhelyüket azonnal meg kell változtatni.

Az igazi dráma tehát csak most következik?

Egészen biztosan. Amin eddig átmentek, az csak az átlagember szemével nézve dráma. Nekik ez volt természetes. Nem is tudták, hogy létezik másfajta életforma, ezért nem is vágyódtak másra. A 18. század végén a franciaországi Aveyronban találtak egy kisfiút, aki vadállatok között nevelkedett, akár egy kis Tarzan. Õ volt Aveyroni Viktor. Amikor rátaláltak, nyolc-kilenc éves lehetett. A kor legkiválóbb orvosai éveken keresztül próbálkoztak, hogy ép emberré neveljék, de kudarcot vallottak. Sokban hasonlít a két eset. Abban nem, hogy a pincerabságban ember nevelte a gyerekeket. A világtól való elzártságban viszont van rokon vonás. Viktor is képtelen volt megismerni a világot.

A gyerekek állítólag nem is tudnak beszélni.

Ha az anya kontaktusban állt a gyerekeivel, valószínűleg tudnak beszélni. Mentális elmaradásuk azonban nyilvánvalóan lehet. Értelmi fogyatékosnak gondolom őket, de nem genetikai okok következtében, sokkal inkább az izoláció miatt. Érzékszervi lemaradás is lehetséges. A térlátás kialakulásához például az kell, hogy az ember tekintete előtt legyen távolság. Ha valaki éveken át pár négyzetméteres föld alatti bunkerben él, ez a készség nem tud kifejlődni. Az őserdőben élő emberek látási zavarokkal küzdenek, ha síkságra tévednek. A reális vizuális és akusztikus élmény érzékelése még hosszú ideig problémát okozhat.

Együtt maradhat az anya a rab gyerekekkel?

Fel sem vetődött bennem, hogy külön éljenek. Az elszakadás elviselhetetlen lenne, hisz nem ismernek más embert.

Az elmúlt két évben kizárólag Ausztriában két ilyen esetről lehetett hallani. Még korábban a francia Michel Fourniret pedofilbotrányairól és a magyar származású belga Pándy András vérfertőzéseiről, gyilkosságairól cikkezett a sajtó. A jóléti társadalmak átka, hogy ilyen esetek gyakrabban fordulnak elő?

Az elmúlt tizenöt évben több, a családdal és a szexualitással összefüggő extrém ügy került napvilágra. De ez nem indokolja a fenti, végletes konklúziót. Hasonló esetek mindenütt előfordulhatnak. A szegény társadalmakban is. Az elmaradott környezet azonban vélhetően nem ítéli oly súlyosnak a vérfertőzést, a fogva tartást, az erőszakot, a pedofíliát. A jóléti társadalmak a civilizáció más szintjén élnek, ahol az eset abszurditása sokkal inkább szemet szúr. Ráadásul fejlett a hírközlés is. Így az iszonyat gyorsan közismertté válik.

Képes a társadalom arra, hogy tapintatosan kezelje az ügyet? Többre annál, hogy szenzációhajhász interjúkkal bombázza a szenvedőket?

A szélsőséges és elviselhetetlen jó szándéktól a bornírtságig és a gonoszságig mindennek ki lehetnek téve. A társadalom közönyös. Ezért olyan közegbe kell kerülniük, ahol nem tudják, kik ők, és mi történt velük.