Észak-korea már a taktikai atomtámadást gyakorolja

Észak-Korea szimulált „taktikai atomtámadási” hadgyakorlatot tartott szombaton, amelynek során két, nagy hatótávolságú cirkáló rakétát is kilőttek.

2023. szeptember 3., 09:17

Szerző:

A  KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnapi közleménye szerint a gyakorlatra helyi idő szerint szombat hajnalban került sor abból a célból, hogy „figyelmeztessék ellenségeiket”: Észak-Korea készen áll egy nukleáris háborúra, miközben Phenjan katonai elrettentő erejének megerősítésén dolgozik Washingtonnal és Szöullal szemben.

A két, nem valódi nukleáris robbanófejjel ellátott cirkáló rakétát a Kína és a Koreai-félsziget között fekvő Sárga-tenger felé lőtték ki; a rakéták mintegy 1500 kilométert tettek meg az előre rögzített 150 méteres magasságban – fogalmazott a phenjani hírügynökség, megerősítve az előző napi dél-koreai jelentéseket.

Egy másik KCNA-közlemény arról számolt be, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látogatást tett az északi Pukdzsung gépgyártó komplexumban, amely tengeri hajómotorokat és lőszert gyárt az észak-koreai haditengerészet számára.

A szombati kilövésekre két nappal azután került sor, hogy az amerikai és dél-koreai hadsereg befejezte 11 napos, a többi között B-1B bombázókkal végrehajtott, „Uldzsi Szabadság Pajzsa” (UFS) elnevezésű közös hadgyakorlatát, amit Észak-Korea az invázió próbájának tekint.

Washingtoni és szöuli tisztviselők szerint a gyakorlat védekező jellegű volt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőnek, a kommunista Koreai Munkapárt első titkárának képe jelenik meg a szöuli főpályaudvaron lévő tévéképernyőn 2017. február 12-én, miután Észak-Korea ballisztikus rakétát indított a Japán (Keleti)-tenger irányába. Fotó: MTI/EPA/Kim Hi Csul)