Kiadatás lesz a vége a több országra kiterjedő korrupciós botránynak

A volt perui elnök őrizetbe vétele után kiadja Amerika Perunak, ahol korrupcióval vádolják. 

2023. április 20., 11:19

Szerző:

A most 77 éves Toledo 2001 és 2006 között volt államfő a latin-amerikai országban. A politikus 2017-ben az Egyesült Államokba menekült, miután a perui hatóságok megvádolták, hogy elnöksége idején több millió dollár kenőpénzt fogadott el az Odebrecht brazil építőipari vállalatcsoporttól. A vállalat így akart közbeszerzési szerződésekhez jutni Peruban és más országokban is.

Egy amerikai fellebbviteli bíróság kedden elutasította a volt elnök újabb fellebbezését, amellyel a politikus megpróbálta megakadályozni kiadatását, amelyet Peru 2018 óta kér, és amelyet Washington februárban engedélyezett. Ennek nyomán egy San Franciscó-i bíró szerdán elrendelte őrizetbe vételét.

Toledo ügyvédje közölte, hogy nem nyújtanak be újabb fellebbezést.

A volt elnökre Peruban akár 20 év börtönbüntetés is várhat. Toledót 2019-ben őrizetbe vették az Egyesült Államokban. Kezdetben bebörtönözték, később házi őrizetbe helyezték San Franciscó-i otthonában, elektronikus nyomkövető viselésére kötelezték. Toledo ártatlanságát hangsúlyozta. Egyik korábbi munkatársa, valamint az Odebrecht építőipari óriáscég egykori képviselője ugyanakkor azt állítja, hogy kenőpénzt kapott a csoporttól.  

Az Odebrecht korábban elismerte, hogy kenőpénzeket fizetett Brazíliában és más latin-amerikai országokban, amely miatt több tucat latin-amerikai politikus és üzletember ül börtönben.

(Kiemelt képünk: Tüntető egy limai tüntetésen 2017. február 16-án. A kezében lévő zászlón Alberto Fujimori, Alejandro Toledo és Alan Garcia volt perui elnökök, Nadine Heredia volt first lady és férje, Ollanta Humala volt elnök, valamint Pedro Pablo Kuczynski jelenlegi elnök arca látható. A vádak, amelyek szerint a brazil építőipari óriáscég, az Odebrecht milliós kenőpénzeket fizetett, hogy Latin-Amerika-szerte közmunkákra vonatkozó szerződéseket szerezzen, most a feltehetően az Egyesült Államokban tartózkodó Alejandro Toledo volt perui elnököt (2001-2006) is érintik, akit távollétében 18 hónapos előzetes letartóztatásra ítéltek. Fotó: Cris Bouroncle/AFP)

 

Moszkva és Phenjan közt átfogó katonai együttműködés kezd kialakulni: Észak-Korea nagy mennyiségű lőszerrel támogatja az orosz haderő Ukrajna elleni háborúját, Oroszország pedig védelmi szövetséget kötött az ázsiai állammal és elkezdett nekik korszerű haditechnikai vívmányokat szállítani. Mindeközben videófelvételek bizonyítják, hogy észak-koreai katonák vannak Oroszországban.

A lengyel jobboldali párt, a PiS tavaly kiesett a hatalomból, így az elérése is jelentősen csökkent. A párt azonban most egy huszáros mozdulattal – konkrétan Mészáros Lőrinc segítségével – szerezne magának nyilvánosságot.