Pakisztáni miniszterelnök: Iszlámellenes lenne, ha nem járhatnának a nők iskolába Afganisztánban

A politikus elmondta, szerinte mire számíthatnak az emberek a szomszédos országban.

2021. szeptember 21., 19:38

Szerző:

Interjút adott a BBC-nek a pakisztáni miniszterelnök. Imran Khan elmondta, mi szükséges ahhoz, hogy országa elfogadja a tálib kormányt. Mindenekelőtt kérte, hogy a vezetők tartsák tiszteletben az emberi jogokat, legyenek befogadóak, és a terroristákat zárják ki az országból. Nem szeretné, hogy országa veszélyben legyen. A politikus szerint nagyon biztatóak a tálibok kijelentései, mióta megválasztották őket. Véleménye szerint meg fogják engedni, hogy a nők iskolába járjanak. Az, hogy nem volna szabad őket oktatni, iszlámellenes, semmi köze a valláshoz – tette hozzá.

Azóta, hogy a tálibok augusztusban átvették Afganisztán irányítását, elkezdtek attól félni az emberek, hogy a rezsim a '90-es évekéhez lesz hasonló, amikor is a keményvonalas iszlamisták súlyosan korlátozták a nők jogait – folytatja a BBC. Amikor a riporter arról kérdezte a politikust, hogy a tálibok valóban megfelelnek-e a kritériumoknak, Imran Khan többször elmondta, hogy több időt kell adni nekik. „Még túl korai bármit is mondani” – mondta, hozzátette: elvárja, hogy végül érvényesítsék az afgán nők jogait. Pakisztánt több helyen is azzal vádolják, hogy támogatja a tálibokat, ezt a miniszterelnök tagadja.

Azt írják: Pakisztán az Egyesült Államok szövetségeseként szerepelt az úgynevezett terrorizmus elleni háborúban. Ugyanakkor az ország katonai és hírszerzési intézményeinek egy része fenntartotta kapcsolatait olyan iszlamista csoportokkal, mint például a tálibok. Khan elmondta, Pakisztán dönt arról, hogy hivatalosan elismeri-e a tálib kormányt más szomszédos államokkal együtt, ez egy kollektív, közös döntés lesz.

Khan továbbá felszólította a tálibokat, hogy alakítsanak befogadó kormányt, figyelmeztette őket, hogy ennek elmulasztása esetén az ország polgárháborúba süllyedhet.

(Kiemelt kép: Az afganisztáni lány labdarúgó-válogatott tagjai érkeznek a Pakisztáni Labdarúgó Szövetség (PFF) Lahorba 2021. szeptember 15-én, egy hónappal azután, hogy a keményvonalas tálibok ismét hatalomra kerültek, közölték a tisztviselők. Fotó: Arif Ali / AFP)