Őszi séta gyerekeknek
A kismartoni és fraknói gyermekprogramok igen népszerűek, hiszen a legkisebbek így játszva tanulnak egy kis történelmet, s kapnak ízelítőt a kultúrából, képzőművészetből. Nem elhanyagolható persze a természet sok szépsége – s ebből az őszi kastélypark tartogat még akár meglepetéseket is. Október 24-én a kismartoni Esterházy kastélyba várják a gyerekeket.
Szakavatott vezetők kísérik a csoportokat és gondoskodnak arról, hogy felkeltsék a gyermekek érdeklődését ezúttal elsősorban a természet iránt. Szó esik majd a kerti munkákról is, mindarról, amit ilyenkor a tél beállta előtt egy parkban tenni kell, hogy a növények átteleljenek. Gyűjtenek asztali dísznek valókat, amelyek majd az uzsonna asztalt ékesítik. És valószínűleg a legtöbben most először sütnek majd kenyeret, nem is akárhol: a kastély konyháján kevesen mondhatják el.
A több mint egyórás séta alatt a gyerekek éppúgy megéheznek, mint a túrák vezetői. Így a kenyérsütés után jól esik a közös uzsonna. Nem akármilyen lesz ez, hiszen a saját sütésű kenyeret fogyaszthatják el.