Oroszországot eltiltották a téli olimpiától, és 15 millió dolláros büntetést fizethet
A doppinggal való államilag irányított visszaélések miatt a a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eltiltotta a részvételtől az orosz tagszervezetet a 2018-as téli olimpiától. A döntés – amely a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiára történő orosz felkészülés vizsgálata nyomán született meg – azt jelenti, hogy orosz sportolók csak az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek a dél-koreai Pjongcsangban február 9-én kezdődő ötkarikás játékokon. Oroszország helyett az Orosz olimpiai sportoló feliratú dresszt fognak viselni, és ha győznek valamelyik számban, az átadási ceremónián az olimpia himnuszát fogják eljátszani a tiszteletükre. Oroszország 15 millió dolláros büntetést is kapott, Vitalij Mutko volt sportminisztert és helyettesét, Jurij Nagornyikot pedig örökre eltiltották a részvételtől az ötkarikás játékokon. Alekszander Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke átmenetileg elveszítette a székét a NOB-ban.
Ez volt az első alkalom, hogy a NOB egy ország kizárásáról döntött a megméretéssorozat történetében. Alapjául az a jelentés szolgált, amelyet Samuel Schmid volt svájci elnök, védelmi és sportminiszter, a NOB fegyelmi bizottságának elnöke tett le az asztalra, és amelyről kedd délután órákon át tárgyalt szervezet 14 tagú végrehajtó bizottsága. A jelentés többek között megállapítja, hogy Oroszországban a sportminisztérium irányításával „szisztematikusan manipulálták” a dopping elleni fellépést.
Oroszország részéről hivatalosan egyelőre senki nem szólalt meg az ügyben, és figyelemre méltó tény, hogy a londoni és a szocsi olimpia óta sportminiszterből miniszterelnök-helyettessé avanzsáló Vitalij Mutko az, aki a 2018-as oroszországi futball-világbajnokság megrendezéséért felel. A FIFA sietve ki is adott egy közleményt, hogy az oroszok mostani olimpiai eltiltása nem befolyásolja a futball-világbajnokság sorsát.
Bojkott jön?
Hivatalos orosz döntés jövő kedden lesz az ügyben, az oroszországi Olimpiai Gyűlés dönt arról, hogy az orosz sportolók semleges indulóként részt vesznek-e a téli játékokon – jelentette ki kedd éjjel Moszkvában Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma (az orosz parlament) alsóháza testnevelési bizottságának elnöke. Az orosz médiumokban megszólaló orosz honatyák többsége amellett foglalt állást, hogy a sportolók ne utazzanak el Dél-Koreába.
A december 12-i orosz Olimpiai Gyűlésen a volt nemzeti csapat tagjelöltjei, a szövetségek vezetői és az edzők vesznek majd részt.
Gyegtyarjov az OKR felfüggesztését „az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek” minősítette, és azokat az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította.
Az alsóház egyik alelnöke, Igor Lebegyev az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) felfüggesztése miatt a téli olimpia bojkottjára szólított fel, és szintén „megaláztatásról” beszélt. Oroszország nélkül ez nem olimpia lesz, mert Oroszország az egyik fő esélyes minden éremre, bármelyik sportágban – nyilatkozott. „A zászló az a dolog, amelyért egy sportoló küzd az aranyéremért. A zászló az, amit a sportoló a feje fölé emel, ha kiharcolta az olimpiai aranyat, ezüstöt vagy bronzot” – tette hozzá.
Az Eho Moszkvi rádió hírösszefoglalójában emlékeztetett rá, hogy egy korábbi nyilatkozatában Vlagyimir Putyin elnök is „megalázónak” nevezte azt a lehetőséget, hogy Oroszországnak semleges lobogó alatt kelljen majd szerepelnie az olimpián.
Jelena Vjalbe, az orosz sífutók szövetségének elnöke úgy vélekedett, minden sportolónak magának kell eldöntenie, hogy elutazik-e Phjongcshangba. Vjalbe bevallotta, hogy sokkolta a NOB döntése.
Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai rúdugróbajnok és háromszoros volt világbajnok, az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) ellenőrző tanácsának elnöke szavai szerint Oroszország nélkül „sánta” lesz az olimpia. Mint mondta, a NOB döntése nem volt váratlan, de ő mégis abban bízott, hogy a „tiszta” sportolóknak megengedik a saját zászló alatti szereplést.
Jolanda Csen volt atlétikai világbajnok arra figyelmeztetett, hogy a bojkottfelhívások miatt az Olimpiai Charta értelmében akár két ciklusra is eltilthatják Oroszországot.