Orosz védelmi tárca: előrenyomulás történt a Donyeck régióban
Kedvezőbb állásokat foglalt el a fronton az orosz hadsereg a Donyeck megyei Avgyijivka környékén – közölte szerdán kiadott hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
Jan Gagin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az orosz erők elérték a Donyeck melletti Avgyijivkától északnyugatra fekvő Berdicsi falu határát, az ukrán védelem utánpótlását fenyegetve. Azt mondta, hogy Marjinkánál az orosz erők a nap folyamán mintegy 400 métert nyomultak előre.
A moszkvai katonai tárca egyébként 14 visszavert támadásról számolt be – közülük tíz Kupjanszk környékén megkísérelt ellentámadás volt –, amelyek során szerinte csaknem 900 ukrán katona esett el vagy sebesült meg.
A jelentés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel két lőszerraktárt – az egyik külföldi „zsoldosoké” volt a Harkiv megyei Volcsanszknál – egy Szu-25-ös repülőgépet, három harckocsit, tíz amerikai MaxxPro és két egyéb páncélozott harcjárművet, három lengyel Krab, egy francia CAESAR és egy amerikai M109-es önjáró, valamint négy amerikai M777-es és egy brit FH70-es vontatott tarackot, továbbá egy cseh RM-70-es Vampire sorozatvetőt, három JDAM irányított légibombát, hét HARM lokátorelhárító és négy HIMARS-rakétát, valamint 41 drónt.
Ezzel az orosz statisztika szerint az ukrán fél által a háború eleje óta elvesztett távirányított repülőszerkezetek száma meghaladta a 7700-at.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. A nap folyamán az orosz légvédelem Brjanszk megye légterében három, Belgorod megye felett pedig egy pilóta nélküli repülőszerkezetet lőtt le.
(Kiemelt képünkön orosz katonák Mariupolban, a Donyecki Népköztársaságban, 2022. április 23-án. Fotó: Ilja Pitalev / Szputnyik / Szputnyik via AFP)