Videó: Az ukránok azt üzenik, ezzel a rakétával akár a teljes orosz flottát is hazavágják

Nem csupán ígéret: bizonyíték. Ukrajna tényleg kapott a Boeing szuperrakétájából párat.

2022. május 29., 12:45

Szerző:

Videót mutatott be arról, az ukrán Védelmi Minisztérium ahogy kilőnek néhányat az amerikai Boeing által gyártott Harpoon tengeri rakétákról, amelyek nagyobb hadihajók elpuszítására is képeset. Az Azonnali idézte Szergej Bratcsukot, az odesszai katonai igazgatóság szóvivőjét, aki a videót először megosztotta. Ő annyit fűzött hozzá a látottakhoz,

„Most annyi Harpoont adtak át nekünk, hogy elsüllyeszthetjük az Orosz Föderáció teljes fekete-tengeri flottáját. Miért ne?”

A videó előtt csupán szóbeszédként, illetve nyugati ígéretként terjedt, hogy Ukrajna kap majd Harpoon rakétákat, ez immár tényként kezelhető. Az amerikai fegyverek átadása jelzi, az ukrajnai konfliktus kezd végleg a NATO és a Oroszország közötti proxyháborúvá változni. Főleg úgy, hogy az amerikai kormány már azt is fontolgatja, nagy hatótávolságú rakétakilövő rendszereket is átad majd az ukrán hadseregnek.

Tegnap 20:20

Fehéroroszországban négy hónappal Oroszország Ukrajna elleni háborújának megindulása után a helyi független sajtó tudomása szerint egyre többen kapnak katonai behívóparancsot, ezzel összefüggésben az ukrán vezérkar csütörtökön „rejtett mozgósításról" beszélt.

Tegnap 20:05

Törökország újból megvétózhatja a finn és a svéd NATO-csatlakozást, amennyiben a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait - közölte a török elnök az észak-atlanti szövetség madridi csúcstalálkozóját lezáró sajtótájékoztatóján.

Tegnap 19:51

Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.