Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
Donald Trump úgy hisz a kriptovalutában, ahogyan senki más! S ennek most hangot is adott.
2022. december 22., 15:45
Az Egyesült Államok az utolsó ukránig akar Oroszországgal közvetve harcolni – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak. Arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Washingtonban megbeszélést folytatott Joe Biden amerikai elnökkel, és felszólalt az amerikai kongresszus két háza előtt.
2022. december 22., 12:33
A halálos ítéletet még nyáron mondták ki rájuk, mert bűnösnek találták őket több nő megerőszakolásában és kirablásában, amelyet az iszlám jog, a saría is szigorúan tilt – jelentette az Etemad című napilap.
2022. december 22., 12:25
Két ember életét vesztette és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség volt vezérigazgatója, valamint Vitalij Hocenko, a Donyecki Népköztársaság kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát – közölték csütörtökön orosz hírügynökségek.
2022. december 22., 10:32
A japán hatóságok vizsgálatot indítottak egy jogvédő csoport jelentése alapján, amely szerint Kína titkos rendőrőrsöket működtet Japán területén – közölte egy tokiói kormányszóvivő helyi idő szerint csütörtökön.
2022. december 22., 09:08
A belpolitikai válsággal, valamint azzal, hogy az országnak nincs kormánya, és az alkotmánybíróság sem működőképes, Montenegró azt kockáztatja, hogy az Európai Unió megszakítja vele a csatlakozási tárgyalásokat, jelentette ki Tanja Fajon szlovén külügyminiszter Podgoricában.
2022. december 22., 08:23
Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és demokráciába, jelentette ki az ukrán elnök az amerikai Kongresszusban tartott beszédében szerda este.
2022. december 22., 07:28
Behatolt Tajvan délkeleti légvédelmi övezetébe 39 kínai repülőgép, közölte a tajpeji védelmi minisztérium csütörtökön, hozzátéve, hogy válaszul tajvani repülőgépek szálltak fel, hogy figyelmeztessék a pekingi felet a légtérsértésre.
2022. december 22., 06:18
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt az utolsó pillanatban bejelentette Jichák Hercog államelnöknek, hogy képes megalakítani új kormányát, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
2022. december 22., 06:12
Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának, jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
2022. december 21., 21:50
Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) rendkívül aggasztják a Kínából érkező értesülések, amelyek a "zéró-Covid" néven ismert pekingi szabályozás enyhítése óta súlyos koronavírus-járványhullámot jeleznek – jelentette ki szerdán Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
2022. december 21., 21:36
A skandináv országokat sem kíméli az orosz-ukrán háború miatti európai energiaválság. Svédország felkészült a hosszú télre és a nagyobb áramkimaradásokra.
2022. december 21., 20:38
A nepáli legfelsőbb bíróság szerdán idős korára tekintettel elrendelte a Kígyó ragadványnéven ismert Charles Sobhraj sorozatgyilkos szabadlábra helyezését.
2022. december 21., 20:23
Egy vajdahunyadi nagymamára és 8 és 10 éves unokáira tört egy bűnbanda, hogy megszerezzék a titkos miccsreceptjét.
2022. december 21., 19:52
Csaknem 900 kilogramm kokaint foglaltak le az antwerpeni kikötőben, a kábítószert egy Ecuadorból érkező hajó gyomrában, banánok közé rejtve próbálták Belgiumba csempészni – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.
2022. december 21., 19:30
Megkezdődött kitermelés szerdán a legnagyobb kelet-szibériai gázmezőn, a Koviktán.
2022. december 21., 18:36
Vandálok semmisítettek meg egy 30 ezer évesre becsült szakrális barlangfestményt Ausztráliában – írta szerdán a BBC hírportálja.
2022. december 21., 18:31
Évtizedek óta nem tapasztalt hidegre, havazásra és szélviharokra, valamint ezzel járó áramkimaradásokra készülnek az Egyesült Államok középső államaiban a karácsonyt megelőző napokban és az ünnep idejére, számos államban már szerdán is jóval fagypont alatt maradt a hőmérséklet.
2022. december 21., 18:16
A 2022-es év az eddigi legforróbb esztendő Spanyolországban, az átlagos napi hőmérséklet idén meghaladta a 15 Celsius-fokot - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat szerdán.