Lehallgatott telefonbeszélgetésben ismerték el orosz katonák, hogy ők robbantották fel a gátat

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta orosz katonák telefonbeszélgetését, amelyben az egyik elmondja a , hogy a Herszon megyei kahovkai vízerőművet nem ukránok, hanem egy orosz szabotázscsoport robbantotta fel – közölte az SZBU pénteken.

2023. június 9., 18:10

Szerző:

A biztonsági szolgálat közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését. „Az oroszok a gát felrobbantásával akarták megzsarolni Ukrajnát, és ember okozta katasztrófát okoztak államunk déli részén” – jegyezte meg az SZBU sajtószolgálata.

„Nem ők (ukránok) robbantották fel. A mi szabotázscsoportunk volt. Ezzel a gáttal akarták megijeszteni őket. Nem a tervek szerint ment, nagyobb robbanás lett, mint amilyet terveztek” – mondja a felvételen az állítólagos orosz katona. A folytatásban leírja a katasztrófa következményeit, amelyeket szavai szerint Oroszországban próbálnak eltitkolni, vagyis a vízszint emelkedését, az áradások és a pusztítás nagyságrendjét. Elmondja egyebek mellett, hogy egy közeli parkban „állatok ezrei pusztultak el”. 

Az ukrán katonai hírszerzés pénteki közleményében azt írta: olyan információk jutottak a birtokába, amelyek arról tanúskodnak, hogy Oroszország új szakaszt indított az ukrán katonai parancsnokság és kormánytisztviselők lejáratására irányuló kampányában. „Ennek keretében egy sor provokatív anyag készült, amelyek szerzői Ukrajnára hárítják a felelősséget a kahovkai vízerőmű felrobbantásáért, és a politikai válság előfeltételeit igyekeznek megteremteni” – fejtette ki a hírszerzés. Rámutatott, hogy a kiadványok előkészített fő címei közvetlen vádakat tartalmaznak a katonai-politikai vezetés, különösen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen. A hírszerzés kiemelt pár példát ezen címek közül: „Kétségbeesésében, hogy sikereket érjen el egy esetleges offenzívában, Zelenszkij átváltott a felperzselt föld taktikájára, ami azonban saját népe ellen irányult”, illetve „A gátrobbanás elmossa Zelenszkijt”. 

A hírszerzés értesülései szerint emellett állítólagos ukrán és külföldi olvasók nevében hamis internetes fiókokból kommentárokat helyeznek el minden cikk alatt, ezáltal egy élő vita benyomását keltve, hogy valódi hálózati felhasználókat is bevonjanak a beszélgetésbe. Kijevben úgy tudják, hogy a projekt rendelkezésre álló költségvetése körülbelül 6 millió dollár, az összeg további növelésének lehetőségével. 

Az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata arról számolt be, hogy a péntekre virradóan végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadás megrongált két gázkitermelő létesítményt a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében, egy gázszállítást irányító állomást a délkeleti Zaporizzsja megyében, és országszerte több elektromos vezetékeket. 

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy az orosz erők csapást mértek a zaporizzsjai régióban lévő Huljajpole város kórházára, a támadás miatt két egészségügyi dolgozó életét vesztette, két további civil pedig megsérült.

Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy előzetes információk szerint az orosz erők Sz-300-as légvédelmi rakétákkal lőtték a megyeszékhely, Harkiv város peremvidékét. Hozzátette, hogy személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés.

(Kiemelt képünk: A műholdfelvétel a dél-ukrajnai Nova Khakovka gát megsemmisült szakaszáról 2023. június 5-én. ©2023 Maxar Technologies / AFP)

 

 

07:13

Késes támadást ért hétfő este egy járőröző terrorelhárító katonát Párizsban. A késelés a Gare de l'Est pályaudvar közelében volt. Az elkövetőt előállították - közölte Gérald Darmanin belügyminiszter az X közösségi oldalon. A katona rendőrségi források szerint a bal vállán szenvedett könnyebb sebesülést, eszméleténél van, kórházba szállították.