Újra énekelni fog egy kórus a leégett Notre-Dame-ban szenteste

2020. november 30., 19:54

Szerző:

A 2019 tavaszán történt pusztító tűzeset óta először fog énekelni a kórus a Notre-Dame-ban szenteste. A koncertet az érvényben lévő járványügyi előírásoknak megfelelően szigorú rendszabályok mellett tartják és a televízióban közvetítik - közölte hétfőn az érsekség.

A rendezvényen a Notre-Dame felnőttkórusának 20 tagja, két szólista és egy orgonista vesz részt.

Az eseményre külön bérelnek egy kis orgonát, mivel a székesegyház saját orgonáját jelenleg felújítják.

A katedrális a 2019 tavaszán kitört tűzben súlyosan megsérült. Az elmúlt hetekben a helyreállítási munkálatok mérföldkőhöz érkeztek: eltávolították a leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzatot, ezzel elhárult az omlásveszély.

"A bontás befejeztével elhárult a fenyegetés, amelyet az állványzat jelentette a katedrálisra, így már megkezdhetjük az épületstabilizációs munkák utolsó fázisát" - mondta Jean-Louis Georgelin, a Notre-Dame újjáépítéséért felelős kormánybiztos a helyszínen a bontást követően.

A tűzeset óta tartottak már kisebb miséket hívők nélkül a katedrálisban, például húsvétkor. Michel Aupetit párizsi érsek közlése szerint a Notre-Dame kórusa számára viszont ez lesz az első fellépés a katasztrófa óta, eddig Párizs különböző templomaiban énekeltek. Ezért ez egy szimbolikus karácsonyi koncert lesz - mondta az érsek.

A hagyományos éjféli misét tavaly a francia főváros nyugati részén lévő Bois de Boulogne parkban, egy cirkuszi sátorban tartották.

Emmanuel Macron francia elnök azt ígérte, hogy 2024-ig újjáépítik a világhírű párizsi látványosságot.

 

(MTI)