Nincs alap hatalmi fantáziákra
Frank-Walter Steinmeier, az SPD volt frakcióvezetője, átvette a Külügyminisztérium vezetését liberális elődjétől, Guido Westerwellétől. Az új miniszter, aki már a korábbi nagy-koalícióban is a tárca élén állt, megköszönte elődjének, hogy az országot az Európa-politika szempontjából helyes úton tartotta s egy korábbi liberális elődjét, Hans-Dietrich Genschert idézte: „Európa marad a jövőnk – más jövőnk nincsen.”
Steinmeier beiktatási ünnepségén hangsúlyozottan jelezte, mennyire fontosnak tartja országa aktív Európa-politikáját „olyan környezetben, ahol napirenden van, hogy könnyelműen, lekicsinylően ítéljék meg Európa szerepét.” A tárcavezető szerint a német külpolitika alapelvei: az európai integráció erősítése, a transzatlanti partnerség, a békés világrend építésében való szerepvállalás nem változnak – ám az elveket csak akkor tudják érvényesíteni, ha azokat korunk követelményeihez igazítják. Erre van szükség, tapasztalva a közös Európától való elidegenedést, a német-amerikai kapcsolatokra nehezedő terheket, nagy világszervezetek válságát, a mindenhol érezhető irányzatot a kétoldalú kapcsolatok erősítésére, alkalmi koalíciók kialakítására.
A miniszter intézményes párbeszédet kíván szervezni az országban a szakemberekkel, a civil társadalommal arról, milyen keretek között mozogjon a német külpolitika, milyen mértékű felelősséget vállaljon a következő évtizedekben – s arról is, melyek az ország teljesítőképességének határai. „Mindennek semmi köze az éretlen fecsegéshez növekvő német befolyásról, új német hatalomról. Mindenki, aki ismeri a számokat, tudja, hogy a következő évtizedekben csökkenni fog a világ lakosságához viszonyított lélekszámunk és részesedésünk a világkereskedelemben. Aligha van alap arra, hogy ’újra vagyunk valakik” jelszóval középhatalmi fantáziákat szövögessünk” – így a szociáldemokrata külügyminiszter.
Frank-Walter Steinmeier szabálytalan életrajza
Míg a liberális FDP-hez tartozó elődje ismételten és határozottan bírálta az Orbán-kormány bizonyos intézkedéseit, ez várható utódjától is, aki az Európai Unióerősítésének elkötelezett híve – amint azt már a német diplomácia élén korábban is kifejezésre juttatta.
„Munkáskáder”, mondták volna nálunk Frank-Walter Steinmeierre még jó 20 évvel ezelőtt. A régi-új német külügyminiszter, a szociáldemokraták korábbi kancellár-jelöltje, 1956 januárjától Északrajna-Vesztfália tartomány egy kis falvában nőtt fel. A papa asztalos, a mama gyári munkás, a három gyerek szerény körülmények között nevelkedik. Frank-Walter az, aki utóbb elszármazik a faluból. Az éles eszű, szorgalmas fiú Giessen város jeles egyetemén jogot és politikatudományt hallgat. Olyan sikerrel, hogy azután tudományos munkatársnak hívják egyetemére, ahol is a hajléktalanok jogairól s az állam irántuk való felelősségéről szóló disszertációjával doktorál. Egyébként igencsak balra áll. Olyannyira, hogy dolgozik egy, az NDK-hatóságok támogatását élvező és ezért a bonni titkosszolgálat által megfigyelt folyóiratnak is.
Egy szabad országban Dr. Steinmeier 1991-ben ettől függetlenül felvétetik Alsó-Szászország kormányhivatalába, sajtópolitikai előadóként. Kitűnően dolgozhat, hiszen felfigyel rá a tartomány miniszterelnöke –bizonyos Gerhard Schröder.- egyébként ugyancsak munkáscsaládból származó szociáldemokrata jogász. 1993-tól Steinmeier már Schröder titkárságának vezetője, 1996-ban pedig államtitkári rangban a kormányapparátus vezetője. Két évvel később, amikor Schröder kancellár lesz, magával viszi és az egyik legfontosabb posztot: a kancellári hivatal vezetését, egyúttal a titkosszolgálatok felügyeletét bízza rá.
Egy szürke eminenciás felemelkedése
Mint e posztok betöltői általában, Steinmeier is hosszú éveken át „szürke eminenciás”, a kancellár bizalmasa, ügyeinek intézője, sok javaslatának kidolgozója. Így Steinmeier kulcsember volt a gárdában, amely kidolgozta Schröder Agenda 2010 címen ismert javaslatait az adók, a nyugdíj- és a szociális juttatások rendszerének – Németországban is elkerülhetetlen – reformjáról. E máig vitatott reformok, amelyek következtében többek között csökkentek a munkanélküliek járadékai, távolról sem váltottak ki lelkesedést a szocdem választók köreiben – Steinmeier iránt sem.
Gerhard Schröder hű háttér-embere a kancellári hivatal és a titkosszolgálatok élén eltöltött hat évben rengeteg kapcsolatot tudott kiépíteni. Partnerei korrekt, pragmatikus embernek ismerték meg, akinek gyakran sikerült egyeztetnie szögesen ellentétes álláspontokat. S miután hivatalában a nagyvilághoz is sok köze volt, Schröder apparátusának diszkrét, hatékony vezetőjét világszerte megismerték.
Újráz a sikeres-külügyminiszter
Amikor a 2005-ös választások után Angela Merkel nagy-koalíciós kormányt alakított, az SPD Frank-Walter Steinmeiert jelölte külügyminiszternek. A választás sokakat meglepett, de hozzáértők, mint az egyik jeles előd, a szabad-demokrata Hans-Dietrich Genscher, üdvözölték. Steinmeier eredményesen működik, még ha felmerülnek is kétségek. Például, amikor kiszivárog: jóllehet a Schröder-kormány hivatalosan ellenezte az iraki háborút, amerikai tábornokok szerint a (Steinmeier felügyelte) német hírszerzés a háború kimenetele szempontjából „döntő jelentőségű” értesülésekkel segítette annak idején Washingtont. Az újabb nagy-koalíció megalakulását megelőző tárgyalásokon már általános volt a várakozás, hogy a külügyi tárcát ismét Steinmeier kapja.
Frank-Walter Steinmeier életének magán-jellegű vonatkozásairól keveset tudni. Csak 39 évesen nősült, egykori egyetemi hallgató-társát vette el: Elke Budenbender közigazgatási törvényszék bírája és a maga szakmai életét éli a 14-16 órás munkanapokat teljesítő férj mellett – aki azután vese-donorként is állt felesége mellett.
–
