Nicolas Sarkozy: gyalázat amikkel hat éve üldöznek

2020. november 30., 18:29

Szerző:

Még mindig tartanak a volt francia államfő tárgyalásai. 

Gyalázatosnak nevezte Nicolas Sarkozy volt francia államfő a befolyással való üzérkedés és korrupció vádját hétfőn a párizsi büntetőbíróságon, ahol újraindult a múlt héten felfüggesztett pere.

"Nem ismerek el egyetlen egyet sem azon gyalázatok közül, amelyekkel hat éve üldöznek" - mondta a volt elnök a bíróságon.

Nicolas Sarkozyt és ügyvédjét azzal vádolják, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót, Gilbert Azibert-t információkért cserébe. Ez utóbbi egészségi állapotára hivatkozva a múlt héten kérelmezte a per elhalasztását, de azt a bíróság az orvosi szakvélemény alapján elutasította, és kötelezte a 73 éves bíró megjelenését is a bíróságon.

Hétfőn ismét eljárási kérdések voltak napirenden, miután az exelnök ügyvédje, Jacqueline Laffont az egész eljárás semmissé nyilvánítását kérte. Álláspontja szerint a védelem jogát súlyosan és többször is sérelem érte az ügyészség részéről, amely több szabálytalanságot is elkövetett.

A volt államfő telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből kiderült, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert egy másik, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.

Az ügyészség az ügy mindhárom szereplőjét korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolja, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsítják.

A 2014 márciusában a sajtóban is közzétett telefonbeszélgetésekből az derült ki, hogy Sarkozy és ügyvédje azokról a rendőrségi ügyekről beszélt, amelyekben a volt államfő is érintett. Az ügyészségen akkor hat ilyen eljárás folyt, s ezeket a volt államfő sorra megtámadta a semmítőszéken, ahol Azibert ekkor bíróként dolgozott, s akitől a volt államfő információkat szeretett volna megtudni a várható döntésekről.

A megígért monacói posztot Azibert végül nem kapta meg, miután Nicolas Sarkozy a felvételek szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem járt közben a bíró érdekében. A nyomozók feltételezése szerint a volt államfő azért hátrált meg, mert ő és ügyvédje megtudták, hogy a titkos mobiltelefonjaikat lehallgatja a rendőrség.

A volt elnök szerint törvénytelen, hogy az ügyvédjével folytatott telefonbeszélgetéseit bizonyítékként használják fel ellene egy peres ügyben. Az ennek megakadályozására irányuló kereseteit azonban a fellebbviteli bíróságon és a semmítőszéken is elutasították. Az ügyészség ugyanis a felvételek alapján látja bizonyítottnak a korrupciós szándékot, ami tíz év börtönbüntetéssel és egymillió eurós pénzbírsággal sújtható.

Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, 2016 végén teljesen visszavonult a politikai élettől.

(MTI)