Kötelező női kvótát vezetne be az igazgatótanácsokban a német kormány

Törvényjavaslatot nyújtottak be.

2021. január 6., 12:41

Szerző:

A német kormány kötelező női kvótát vezetne be a nagyvállalatok igazgatótanácsában egy szerdán elfogadott törvényjavaslat alapján.

A tervezet szerint a tőzsdén jegyzett és munkavállalói képviseletet biztosító vállalkozások több mint három tagból álló vezetőségében legalább egy nőnek kell lennie. A többségi alapon döntő cégeknél még szigorúbb a szabály: legalább egy nőt kell bevenni az elnökségbe, ha az több mint két tagból áll. A vállalatoknak a jövőben külön indoklást kell benyújtaniuk, ha nők nélkül akarják működtetni a vezetőséget és a felügyelőbizottságot. Emellett súlyosabb szankciókra lehet számítani, ha nem tesznek eleget a bejelentési kötelezettségnek.

A Nőket a Felügyelőbizottságokba (FidAR) nevű német szervezet tanulmánya szerint 73, a változás által érintett tőzsdei cégből 32 igazgatótanácsában jelenleg nincs egyetlen nő sem. Ez a vizsgált vállalatok csaknem 44 százaléka. A felügyelőbizottságok esetében már bevezették a női kvótát: a kétezernél több alkalmazottat foglalkoztató cégek esetében a felügyelőbizottság tagjainak 30 százaléka nő kell, hogy legyen.

 

 

A Liberty Justice Center jogi érdekvédelmi szervezet pert indított az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságán, hogy megakadályozza Donald Trump elnök átfogó vámintézkedéseit. A keresetet öt amerikai vállalkozás nevében nyújtották be, amelyek olyan országokból importálnak árukat, amelyekre Trump vámokat vetett ki.