Nem keresztényi cselekedet falakat és szögesdrót kerítést építeni

A német protestáns egyház vezetője a Süddeutsche Zeitung cikke szerint „nagyon a szívére vette, amit a magyar–szerb határon tapasztalt néhány nappal azelőtt, hogy bezárult az átlépés lehetősége.” A német katolikusok vezetője pedig azt mondta: dönteni kell, hogy katonasággal és pengésdróttal akarjuk távol tartani a menekülteket, vagy embereknek tekintjük és segítjük őket.

2015. október 6., 07:58

A két legnagyobb német egyház vezetője egyetért abban, hogy nem keresztényi cselekedet falakat és szögesdrót kerítést építeni. A római katolikusok és az evangélikusok feje szerint Európa és Németország jövője múlik azon, hogy az emberek félelemmel vagy bizalommal viszonyulnak-e a menekültkérdéshez.

A történelmi kihívás akkora, hogy össze lehet vetni a
német újraegyesítés jelentőségével. A protestáns főpap a beszélgetés során elmondta: nagyon a szívére vette, amit a magyar–szerb határon tapasztalt néhány nappal azelőtt, hogy bezárult az átlépés lehetősége. Azon tűnődik, vajon mi lett azokkal az emberekkel, akikkel ott találkozott.

A püspökkari konferencia elnöke ehhez hozzátette, hogy dönteni kell: katonasággal és pengésdróttal akarjuk távol tartani a menekülteket, vagy embereknek tekintjük ezeket az embereket és segítjük őket? A bíboros sajnálatosnak nevezte, hogy a
kontinens keleti felén vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a keresztényeknek meg kell óvniuk a keresztény Európát a migránsoktól. De a földrészen nagyon sok egyházi vezető és egyszerű hívő éppen ellenkezőleg gondolkodik.

Az evangélikus püspök kiemelte, hogy szerinte ellentmondana a keresztényi hit központi irányvonalának, ha a német határon falakat és szögesdrót kerítést emelnének. Keresztényi és
politikai szemszögből az egyetlen járható út, hogy a következő években ki kell használni a most mutatkozó hihetetlen segítőkészséget és empátiát.

A katolikus főpap kiemelte, hogy a politika nem rendülhet meg a gyűlölet láttán: bátorságot kell keltenie és meg kell mutatnia,
hogy a válság esélyeket is kínál. Ugyanakkor számára aggasztó, hogy a politikai szinten hiányzik a szolidaritás, szerte a világban és Németországban is, utóbbi megjegyzés a tartományokra értendő.

Úgy látja, hogy az EU-ban zajló vita katasztrófával ér fel, mindenki eltolja magától a felelősséget. Szerencsére a Merkel-kormány egészen más irányban halad. A protestáns beszélgetőpartner ehhez hozzáfűzte, hogy az önző beállítottság nem visz előre, és kudarcra vannak ítélve a kísérletek, hogy elutasítsák a menekülteket. Nem szabad feladni az
alapértékeket, a tét igen jelentős. És éppen ebből a szempontból igen nagy tisztelet illeti meg a kancellárt.

A püspök pedig arra figyelmeztetett, hogy nem szabad korlátozni a menedékjogot, mindenkinek kijár a tisztességes eljárás. Továbbá hogy az európai határokon nem veszhet oda
egyetlen ember sem. De hangsúlyozta, hogy nem lehet alábecsülni az integráció nehézségeit sem: nem szabad megengedni, hogy különféle csoportokból, etnikumokból, vallások híveiből zárt világok alakuljanak ki.

Az evangélikus vezető megállapította, hogy nem vesz tudomást a realitásokról az, aki Németország iszlamizálódásáról beszél. Hiszen az országban van ötvenmillió keresztény és három-négy millió muszlim. Viszont arra ügyelni kell, hogy senki se érezze
úgy, hogy a politika megfeledkezett róla. Vagyis hogy a hatalom a menekültekkel törődik, miközben saját állampolgárai között is vannak rászorulók.

A püspök szerint ügyelni kell, hogy az egyes csoportokat ne lehessen kijátszani egymás ellen. Ehhez persze pénz szükséges.
A bíboros viszont inkább az idegenellenességtől tart, ami mindig ott a legnagyobb, ahol kevés kapcsolat van a különféle csoportok között. Ezért szorgalmazni kell a kölcsönös megismerést.