Az amerikai külügy szerint Oroszország ürügyet kreálhat egy támadáshoz

Bármelyik nap lecsaphatnak az amerikai külügy szerint.

2022. február 13., 18:25

Szerző:

Az Egyesült Államok vasárnap bejelentette, hogy Oroszország most már bármikor megtámadhatja Ukrajnát, és előfordulhat, hogy meglepetésszerűen mesterséges indokot kreál majd, hogy így tehessen – számol be róla a Reuters. A német kancellár hamarosan találkozni készül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy enyhítsék a krízist. 

Washington azt is közölte, hogy a diplomácia ajtajai továbbra is nyitva állnak, de emellett leszögezte, hogy az orosz hadsereg, amelynek több mint 100 ezer katonája állomásozik Ukrajna mellett, készen áll a támadásra.

Moszkva tagadja, hogy ilyen tervei lennének, és az ilyen kommentárokat „hisztériának” titulálja, de egyelőre a krízissel kapcsolatos csúcstalálkozókon nem született még áttörést jelentő megállapodás.

 (Kiemelt kép: EPA/DAVE MUSTAINE)

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.