Mindent átsző a Gülen-hálózat – Oda a török modell illúziója
Gülennel együtt hét vádlott ellen távollétében folyik a per az erre a célra felépített Sincan bírósági épületben. Az első hónap feltehetően a hatezer oldalas vádirat ismertetésével zajlik, s a kihallgatások csak ezután kezdődnek. Az ügyész az alkotmány elleni erőszakos fellépéssel, az elnök meggyilkolására és a kormány megdöntésére tett kísérlettel, fegyveres terrorszervezet irányításával vádolja az érintetteket. Szerepel még a vádiratban felsorolt bűncselekmények között katonai támaszpont elfoglalása, emberölés és emberölési kísérlet, továbbá szabadságtól való megfosztás. A közvádlóhoz magánváddal csatlakozott az utolsó pillanatban Recep Tayyip Erdogan államfő és valamennyi török parlamenti párt.
A bírósági előadás dramaturgiáját alaposan megtervezték a rendezvényszervezők. A vádlottak számára speciális rabruhát terveztek. Minden egyes vádlottat négy, láthatósági mellényt viselő katona kísér. Ketten karon fogják a vádlottat, ketten díszkísérettel javítják a látványt.
A felvonulásnál megjelennek a törökországi puccs áldozatainak hozzátartozói és a gyászos katonai kaland sérültjei. Ők általában halálbüntetést követelnek a felvonultatott gülenistákra, s kötéldarabokkal dobálják őket, utalva az akasztásra. Törökországban nincs halálbüntetés, amióta tárgyalások folynak az ország EU-tagságáról. Az államelnök és pártja azonban időről időre felveti a kivégzések visszaállításának lehetőségét – legutóbb épp a puccsper kapcsán tette ezt Erdogan. Az EU és az Európa Tanács illetékesei sietve jelezték, hogy ez véget vetne a felvételi procedúrának.
Fotó: MTI/EPA/Tumay Berkin
A per első számú vádlottja maga Gülen. A vádlottak között vannak a jelenleg az Egyesült Államokban élő hitszónok közvetlen bizalmi megbízottjai, valamint olyan katonai vezetők, akik részesei voltak a puccsnak. A kormány fő célja, hogy bebizonyítsa, Gülen és az általa irányított iszlám mozgalom, a Hizmet (Szolgálat) nem ártatlan oktatási és lelkiségi közösség, hanem fegyveres terrorszervezet, amely a teljes hatalomra törekszik Törökországban és feltehetően más államokban is, hiszen rendkívül kiterjedt hálózatot tart fenn Közép-Ázsiától Afrikán át Észak-Amerikáig. A kormányzat a fő ellenségét hosszabb ideje FETÖ néven emlegeti, ami a fethullahista terrorszervezet kifejezésből képzett betűszó, és egy sorba helyezi az Iszlám Állammal és a PKK-val, azaz a Kurd Munkáspárt szeparatista gerillahadseregével. Ez a három társaság egyébként mélységesen ellenséges egymással.
A gülenisták elleni állami fellépés már a hatalomátvételi kísérlet előtt elkezdődött, de a tavaly július 15–16-i pancserpuccs után bevezetett s azóta is állandóan megújított rendkívüli állapot lehetőséget ad rá, hogy folyamatosan feltárják a gigantikus hálózatot. E hálózat ugyanis valóban létezik, a világ számára csupán az kérdéses, hogy tényleg részese-e a puccskísérletnek. Erről a török kormány eddig nem tudta meggyőzni fő szövetségeseit sem. Különösen azért nem, mert egészen 2014-ig a gülenisták és Erdogan pártja, az AKP között tökéletesnek látszott az összhang. A kormánypárt Gülen-hívekkel töltötte fel az államigazgatást és az erőszakszervezeteket, nagy teret engedett nekik az oktatásban, szervezeteiket, a hozzájuk kötődő üzleti társulásokat nemcsak elismerte, hanem preferálta is. Az óriásira nőtt Gülen-média olyan meghitt viszonyban volt az AKP-vel és Erdogannal, mint nálunk a Simicska-féle sajtóbirodalom a G-napig.
A Hizmet a nyolcvanas évek óta létező szervezet, amely a tudomány, a képzés és a nyitott iszlám jelszavával állt elő, a kezdetektől a tehetségkutatásra épített. A kiszemelt jövőbeli kádereket, gyakran szegény családok gyermekeit ingyenes képzéshez juttatta, majd segítette az elhelyezkedésüket, általában oda, ahol a hálózatnak megfelelő kapcsolatai voltak, illetve ahol pozíciókat kívánt szerezni. Az így elhelyezettek felső kapcsolatát „idősebb testvérnek” nevezték, tőlük kapták az utasításokat. A Hizmet így nyilvános jótékonysági, oktatási hálózat, nagyívű tehetségkutató, fejvadászszervezet, lelkiségi csoportok összessége, üzleti hálózat és nemzetközi maffia. A középiskolától a csúcsokig vezeti és használja tagjait. Az imámok, „testvérek” nem eresztik látókörükből az oda kerülő tagokat. Gondoskodnak karrierjükről, és megfelelő házastársat találnak nekik. Arra tanítják a tagokat, hogy ha szükséges, tagadják meg, hogy gülenisták. Ne viselkedjenek jámbor muzulmánként, az álcázás kedvéért akár ihatnak is. (A napokban beszéltem egy Törökországban élő ismerősömmel, megkérdeztem, érzékeli-e, hogy a hálózat továbbműködik. Igennel felelt, hozzátéve, hogy ez nem telefontéma.)
A társadalmi szervezetek, hatalmi ágazatok imámjai Gülennel közvetlen kapcsolatban állhattak, de csak a kiválasztott kevesek utazhattak el hozzá Pennsylvániába. Ilyen utazásokról számolt be a The New York Timesnak a minap egy Akin Ipek nevű, londoni száműzetésbe kényszerült üzletember. Koza Ipek nevű holdingját az állam elkobozta gülenista kapcsolatai miatt, lapjait, tévéjét bezárták. De Ipek elmondja, hogy korábban épp Erdogan ösztönzésére fektette a pénzét a médiába. Hozzáteszi, hogy ez a kapcsolat külföldön is jól jött.
Ahol a török állami képviseletek tehetetlenek voltak, a TÜSIAD rövidítésű gülenista kereskedelmi kamara villámgyorsan megszervezte a megfelelő találkozókat. Ipek apjának az üdvözlőkártya-üzletét növelte sokszektorú milliárdos holdinggá, és a Gülen-világnak megvoltak a maga kirendeltségei a bankvilágban és a telekommunikációban is.
A szervezet tagjai elleni leszámolásnál az egyik elem, hogy hol vezették a számláikat. Az, aki a gyerekét gülenista iskolába és egyetemre járatta, a mobilján a ByLock titkosító programot is használta, számolhat az állásvesztéssel és a letartóztatással. Egy év alatt ötvenezernél több ember került börtönbe, százötvenezren vesztették el munkájukat. (Nem csak gülenistákat ért megtorlás, a kurd szervezetek hívei, iszlamisták, liberális demokraták, baloldaliak is bekerültek a szórásba.) Ipek elég jól járt, időben megérezte, hogy jön a baj, vagyonának egy részét külföldre menekítette, s ingatlanokat vett Londonban. Más üzletemberek most az ankarai perben a vádlottak között ülnek, s ugyanolyan ártatlannak érzik magukat, mint Akin Ipek.
A tarikat hagyománya
Az iszlám társadalmakban, különösen a törökben, eleven a szufi misztika hagyományaihoz kötődő tarikatok tradíciója. Egy török barátom ezeket afféle informális iszlám vallásos férfiközösségeknek mondja. Egy-egy élő vagy akár holt lelki vezető tanításait követik a tagok, együtt tanulmányozzák a Koránt, a prófétai hagyományokat, miközben erős érdekhálót hoznak létre. A Török Köztársaság betiltotta a hasonló szervezeteket, ahogy a dervisrendeket is. A tarikatok azonban informálisan működnek, többnyire egy nagy tekintélyű hittudós követőinek mondják magukat. Több millió tagja lehet egy ilyen mozgalomnak, s ezek léteznek a külföldön élő – akár magyarországi – törökök között is. A Gülen-mozgalom erősen kötődik Said Nursînak, a múlt században élt kurd-török vallástudósnak a követőihöz.
Ezgi Başaran korábban vezető török liberális lapok (Hürriyet, Radikal) riportere, majd kolumnistája volt. Egy időben az internetes lappá alakított Radikal főszerkesztője. Most az Oxfordi Egyetem St. Anthony College kutatója. Ő azt mondja, jelentős nyugati félreértés, hogy Gülen békeszerető muzulmán hittudós lenne csupán. A Hürriyetben közölt cikkében tizenegy pontba szedve bizonyítja, hogy a gülenisták – imámjuk tanítását követve – évtizedek alatt beépültek az államigazgatás és az üzleti élet kulcspozícióiba.
Başaran szerint Erdogan és Gülen stratégiai szövetségesek voltak. A Hizmet emberei koholt perekkel (Ergenekon, Pöröly) előbb a szekuláris világi elitet, majd a tábornoki és tisztikart lehetetlenítették el. Az eltávolított főtisztviselők, professzorok, majd a tábornokok és főtisztek helyébe a Gülen-káderek léptek. Ezek a tisztek azok – állítja –, akik most a puccs kudarca miatt a vádlottak padján ülnek.
A török elemző szerint a Gülen-hálózat olyan kiváló PR-hálózatot üzemeltet Nyugaton, hogy szinte lehetetlen meggyőzni a sajtót és a kutatókat, politikusokat, hogy milyen erővel állnak szemben. Başaran, hasonlóan más polgári szekuláris értékeket követelő török elemzőkhöz, úgy látja, hogy Erdogan és Gülen között nincs alapvető különbség. A konfliktust a két hatalmi kör közötti érdekkonfliktus okozta.
Mások szerint Gülen azért fordult szembe Erdogannal, mert amerikai kapcsolatai megelégelték az elnök önkényeskedését, nagyszabású közel-keleti hatalmi ábrándjait. A török kormánypárt magas rangú vezetői évek óta utalgatnak rá, hogy a Gülen-szervezet az amerikai kormánykörök patronáltja. Mások szerint az imám voltaképpen egy amerikai ideológiai ötletnek köszönheti sikereit, őt szemelték ki vagy húsz éve, hogy a mérsékelt világias, Nyugat-barát iszlám szószolójaként valamiféle iszlám demokráciát hozzon létre a német CDU mintájára. Ennek az ideológiai ötletnek a következménye volt az AKP létrejötte, kezdeti sikerei és elfogadottsága a nyugati világban. Sokat ötleteltek néhány éve az arab világ számára kínált „török modellről”. Most ezeknek az illúzióknak a romjai sem léteznek már.
