Mindent a rekordért? Haldokló hordár magára hagyásával vádolják a hegymászot

Az eset a K2-t csúcstámadása közben történt. 

2023. augusztus 12., 12:36

Szerző:

Alig több mint három hónap alatt minden 8000 méter feletti csúcsot megmászott a norvég Kristin Harila, most azonban azt vádolják, a rekord megdöntése fontosabb volt, minthogy megmentsék Mohammed Hassan hordárt – írja a HVG.

Két osztrák hegymászó aznap szintén a K2-t mászta. Szerintük a drónfelvételen az látszik, ahogy Harila csapatával egyszerűen átsétált a Mohamed Hassan teste fölött, aki korábban 8200 méteres magasságban egy meredek peremről esett le. 

Az osztrák hegymászók szerint „senki sem érezte magát felelősnek érte. Ami ott történt, az szégyen. Egy élő embert hagytak meghalni, hogy rekordokat állítsanak fel.” Egyikük meglátogatta Hassan családját, és mint kiderült, a hordár tapasztalatlansága ellenére azért vállalta a munkát, hogy ki tudja fizetni cukorbeteg édesanyja orvosi számláit.

 

Kristin Harila tagadja a vádakat. Szerinte csapatával amit tudtak, megtettek. Másfél órán keresztül próbálták lábra állítani, az operatőre még egy óráig ott maradt vigyázni rá. Hozzátette, a hegy talán legveszélyesebb részéen esett le Hassan, keskeny az ösvény, rosszak a hóviszonyok. 

A K2 a világ egyik legnehezebben megmászható csúcsai közé tartozik. Meredek sziklafalak, sziklaomlások, lavinaveszély és alig leküzdhető gleccserek is nehezítik a mászók dolgát. 2018-as adatok alapján a mászáskísérletek ötöde halállal végződik. 

(Kiemelt képünk: képernyőfelvétel. Forrás: Youtube.)