Elsüllyedt egy menekülteket szállító gumicsónak az Égei-tengeren, legalább nyolc ember vízbe fulladt

2020. január 3., 15:10

Szerző:

Elsüllyedt egy menekülteket szállító gumicsónak az Égei-tengeren, a délnyugat-törökországi Fethiye üdülőváros partjainál. A balesetben legalább nyolc ember, köztük három nő meghalt – közölte pénteken a török belügyminisztérium.

Idén ez az első olyan eset az Égei-tengeren, amely során menekültek vízbe fulladtak.

Az NTV török hírtelevízió beszámolója szerint a csónakban összesen 15-en utaztak. Fethiye földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve vélhetően a szemközti görög szigetre, Rodoszra tartottak.

A hatóságok a csütörtök éjszakai riasztás óta nyolc ember holttestét emelték ki a vízből, hét személy után pedig még kutatnak.

A kereséshez a török parti őrség egy repülőgépet, egy helikoptert, három hajót és egy búvárcsapatot vezényelt a szerencsétlenség helyszínére.

A török parti őrség adatai azt mutatják, hogy 2019-ben összesen 34 illegális bevándorló vesztette életét átkelés közben.

Az adatokból az is kiderül, hogy 2020 első három napján már 323 migránst tartóztattak fel a török hatóságok a tengeren az Európai Unióval kötött menekültügyi egyezmény értelmében, míg ez a szám tavaly januárban, a hónap egészét tekintve 1092 volt.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) csütörtökön azt jelentette, hogy a múlt évben több mint 74 ezer menedékkérő érkezett Görögországba Törökországból, ami 47,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest. Hozzátették, jelenleg mintegy 42 ezer menedékkérő tartózkodik az égei-tengeri görög szigeteken olyan táborokban, amelyek összesen legfeljebb 8500 ember befogadására alkalmasak.

– Az érkezők számának növekedésével a szigeten található táborokban uralkodó életkörülmények, amelyek eleve rosszak voltak, tovább romlottak – mutattak rá.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).