Mérget ivott az egyik volt boszniai horvát vezető a hágai ítélethirdetés után
Megerősítette elsőfokú ítéletét szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) három volt boszniai horvát vezető ügyében, akikre immár jogerősen súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki a muszlimok ellen a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatások miatt. A másik három vádlott ítéletének kihirdetése előtt félbe kellett szakítani az ülést, mert az elítéltek egyike állítólag mérget ivott.
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 25 év szabadságvesztésre ítélte Jadranko Prlićet, az 1993-ban egyoldalúan kikiáltott Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság „kormányfőjét”, két társát, Bruno Stojićot és Slobodan Praljakot pedig húsz-húsz évre.
Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna, mivel Praljak felállt, és kiivott egy, állítása szerint mérget tartalmazó üveget.
A bíró, Carmel Agius azonnal felfüggesztette a tárgyalást, és kihívták a mentőket – írja a BBC. A bíró utasítást adott az állítólagosan mérget tartalmazó üveg megőrzésére, és behúzatta a teremben a függönyöket. A BBC tudósítója szerint nagy volt ekkor a káosz a tárgyalóteremben.
A korábbi parancsnok a vádak szerint 1993 nyarán nem tett semmit azért, hogy megakadályozza, amikor a katonái muszlimokat tereltek össze és gyilkoltak le. A gyilkosságot a katonák előre eltervezték, Praljak tudott róla, mégsem akadályozta meg. Mostar keleti részén pedig a katonák nemzetközi szervezetek tagjait támadták, fosztogattak, és helyi mecseteket is megrongáltak. Praljakot ezért bűnösnek találták emberiség ellen elkövetett és háborús bűncselekményekben.