Mélyponton a halálozások száma Nagy-Britanniában

Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában. Tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg 24 óra alatt koronavírusban.

2021. április 19., 21:23

Szerző:

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Twitteren közzétett bejelentésében hangsúlyozta: a tízmilliónál több második dózis beadása is jelzi, hogy milyen nagy előrehaladást sikerült elérni a járvány elleni küzdelemben.  A szaktárca hétfőn közölte azt is, hogy az elmúlt 24 órában négyen haltak meg Covid-19-ben. Ennél kevesebb haláleset legutóbb szeptember 7-én történt: aznap hárman haltak meg koronavírus-fertőződésben.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a súlyos megbetegedések és a halálozások számának meredek csökkenésében egyértelműen az oltási kampány sikere tükröződik.

Jelenleg a brit egészségügyi hatóságok arra összpontosítanak, hogy minél több dózis álljon rendelkezésre a második oltási adagok beadására azok számára, akiknek esetében a kormány által a két oltásadag beadása közötti időszakra maximálisan engedélyezett 12 hét letelik.

Márciusban volt olyan időszak, amikor jóval meghaladta a 700 ezret a naponta beadott első oltási adagok száma – az eddigi napi rekord a március 20-án beadott 752 308 első dózis –, jelenleg azonban a naponta beadott második adagok száma 400 ezer közelében, az első adagoké valamivel százezer felett jár.

(Kiemelt képünk: Matt Hancock Twitter-oldala)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).