Melania Trump intim információt osztott meg Donald Trumpról egy interjúban
Melania Trump az utóbbi időszakban ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, most azonban kivételt tett, és Donald Trump alvási szokásaiba is bevatta az embereket.
Közeledik az amerikai elnökválasztás, 2024-ben november 5-én szavazhatnak az állampolgárok arról, hogy Donald Trumpot vagy Kamala Harrist szeretnék elnöknek. A jelöltek az elmúlt időszakban számos nyilvános eseményen vettek részt, ám a volt first lady, Melania Trump eddig kifejezetten kerülte a nyilvánosságot. Most kivételt tett, és egy interjúban árult el titkokat a férjéről.
Melania Trump meglepő információkat árult el Donald Trumpról
Hamarosan a végéhez közeledik a kampány az Amerikai Egyesült Államokban. Az elmúlt időszakban mindkét jelölt számos rendezvényen vett részt, nagy valószínűséggel ez a következő hetekben sem fog változni. Donald Trump szintén sok eseményen tűnt fel, ám Melania Trump nagyon ritkán jelent meg mellette.
Az egykori first lady kerüli a nyilvánosságot, interjút pedig elég ritkán ad. Most azonban elfogadta a Fox News meghívását, és a The Five című műsorban szerepelt, ahol megosztott pár információt a férjéről. Többek között felfedte, hogy a férjének milyenek az alvási szokásai.
Nem alszik túlságosan sokat, de természetesen alszik
– jegyezte meg Melania Trump a műsorban.
Melania egy másik kérdést is kapott, Greg Gutfeld arról kérdezte, hogy pontosan miben alszik Donald Trump. Ám a first lady a kérdést egyszerűen elhárította, egy mozdulattal jelezte, lakat van a száján, így erről nem szeretne beszélni.
Donald Trump alvási szokásai nem először kerülnek elő. Korábban, amikor még elnök volt, arról beszélt, hogy nagyon keveset pihen, mindössze 4-5 órát alszik naponta. De később a Fehér Ház munkatársai arról számoltak be, az elnök rendszerint reggel 6-kor kelt, és az is gyakran előfordult, hogy délig ágyban maradt, miközben a Twittert böngészte. Ezt az információt azonban nem megerősítette meg senki.
Melania Trump könyvet írt
Melania Trump nem csupán azért vendégeskedett a Fox News műsorában, mert a férje ismét elindult az elnöki székért, hiszen az egykori first lady könyvet írt, ami október 8-án jelent meg. A memoár a Melania nevet kapta, így a műsorban részben a könyvét szerette volna népszerűsíteni.
A könyvben Melania 256 oldalon keresztül ír az életéről, és többek között olyan témákat érint, mint a megismerkedése Donald Trumppal és a véleménye az abortuszról. Utóbbi megdöbbenést váltott ki, mivel az egykori first lady a pro-choice fontosságát hangsúlyozta a memoárban. A Fox News műsorában elárulta, a férje bátorította abban, hogy elmondja az álláspontját.
(Kiemelt kép: Brendan SMIALOWSKI / AFP)