Megúszhatja-e Trump az impeachment eljárást?
Volt egyszer egy Donald Trump nevű milliárdos, aki tapasztalat és ideológia nélkül elnyerte az amerikai elnöki széket, majd alig három hónapnyi elnökösködés után azt mondta egy riporternek: azt hittem, könnyebb lesz.
S valóban, az amerikai elnök szerepköre, kapcsolata a többi hatalmi ággal a káosz művészete. Számtalan elődje szenvedett Washington bonyolult rendszerétől. Barack Obama például hat éven át küzdött a republikánus többségű képviselőházzal. A republikánus színekben megválasztott Trumpnak viszont – akinek pártja a kongresszus mindkét házában többséget birtokol – a bürokráciával kell harcba szállnia, meg a fehér házi szivárogtatásokkal, az ellenséges titkosszolgálatokkal, a médiával, és önmagával is, aki leginkább felelőssé tehető a botrányokért.
Első külföldi útja előtt annyira felfújták a továbbra is átláthatatlan orosz botrányt, hogy egyes lapok már Mike Pence elnökségének rémképét ecsetelték, míg mások lelkesen írtak a konzervatív alelnök kiváló képességeiről. Az elnök megbuktatásának egyetlen legális útja van, hacsak ő maga le nem mond, ez pedig az úgynevezett impeachment (vádemelés), ami olyan bírósági eljárás, amelyet a szenátus bonyolít le. Az impeachment szó már az elnök első hivatali napján is elhangzott, de a demokrata képviselők csak James Comey FBI-igazgató menesztése után kezdtek el vele igazán dobálózni.
Comey volt az, aki egy héttel a választások előtt nyilvánosságra hozta, hogy Hillary Clinton e-mailjeit továbbra is vizsgálják. Az elnökválasztás vesztese részben az igazgatót tartja felelősnek vereségéért. A legtöbb politikai elemző szerint James Comey-t már rég el kellett volna távolítani, hiszen az FBI vezetőjeként nem nyúlhatott volna bele a politikai küzdelembe. Comey azonban ettől még nem vált az új elnök támogatójává, aki éppen akkor rúgta ki, amikor az FBI nyomozást folytatott Trump kampánystábja egyes tagjainak orosz kapcsolatairól. A kirúgás után maga az Igazságügyi Minisztérium döntött úgy, megpróbálják menteni a helyzetet, és különleges ügyészt neveztek ki a nyomozás folytatására. Nem is akárkit: az FBI előző igazgatóját.
MTI/AP/Luca Bruno
Az amerikai elnök megbuktatása azonban nem játék. Trump megosztó személy, de egyelőre senki sem bizonyította, hogy olyat tett volna, ami indokolná a vádemelési eljárást. Sokszor elhangzik vele kapcsolatban az alkalmatlanság vádja. Az amerikai történelem során azonban számtalan alkalmatlan ember ült már az elnöki székben. William McKinley elnök a spanyol–amerikai háború idején, amikor értesült, hogy csapatai elfoglalták a Fülöp-szigeteket, földgömböt hozatott, hogy mutassák már meg neki, hol van Manila. George W. Bush egy hamis CIA-jelentés alapján vitte háborúba az országot. Herbert Hoover pedig képtelen volt kezelni a gazdasági válságot, és azt gondolta, az alkoholtilalomnak pozitív következményei lesznek. De említhetnénk akár James Buchanant is, akinek esetlen kormányzása polgárháborúba vezette Amerikát. Hogy Trump bekerül-e majd a nagy hibázók sorába, azt még nem lehet tudni. Az elmúlt négy hónap talán nem hozott még visszafordíthatatlan hibát, ahogy nagy tettet sem. Mindkettő oka, hogy az amerikai törvényhozás mély kút, amelyből kevés törvénytervezet jön fel élve.
A törvény útja hosszú. A képviselőház különböző szintű bizottságain át a plenáris ülésig, az úgynevezett „padlóig” halad a törvényjavaslat, majd szavazást tartanak a képviselők. Ha jóváhagyják a törvényt, az átmegy a szenátus bizottságaiba, ott is vitát tartanak, majd jön a szavazás. Az út bármelyik pontján megbukhat a törvény. Már az első bizottsági ülés ejtheti. A több ezer törvénykezdeményezésnek csak a töredéke éli túl a procedúrát. Ez megköti az elnök kezét, ő mindössze a képviselők lelkére beszélhet, vagy az akarata ellenére megszavazott törvényt megvétózhatja. A körülményes eljárás viszont egyúttal az elnököt és persze az országot is védi az elhamarkodott tettektől.
Trump nagy ígéretei közül csak azt az egyet tudta teljesíteni, amiben nem volt szüksége az egész kongresszusra, ez pedig a konzervatív legfelsőbb bíró kinevezése volt. A fal a mexikói határon, az adócsökkentés, az egészségügyről és társadalombiztosításról szóló Obamacare visszafordítása mind-mind a kongresszus döntésén múlik. Márpedig a kongresszus és különösen a mindössze kétéves mandátumú képviselők nem Trump örökségét, hanem saját újraválasztásukat szeretnék biztosítani. Az elnök nem élvezi az egyébként is belső vitáktól szabdalt Republikánus Párt feltétel nélküli támogatását. Trump kabinetjébe szép számmal érkeztek a párt felől nézve kívülálló személyek, és az elnök tanácsadóinak nagy része sem a republikánus belső magból került ki. Ráadásul a volt Obama-embereket sem cserélte le kellő ütemben; minél hamarabb megteszi, annál gyorsabban vágja el a szivárogtatás csatornáit.
A republikánusok a saját lábukba lőnek, ha nem igyekeznek sikeressé tenni Trump elnökségét. Jövőre ugyanis újra képviselő-választás lesz, és ha a Kongresszus demokrata kezekbe kerülne vissza, az nehéz helyzetbe hozná az elnököt is, a pártot is. Jelenleg Obama megreformált egészségügyi törvénye van a szenátus előtt, amely részben visszavonja az előző elnök tervezetét. A republikánusok a visszavonással kampányoltak, és ha nem viszik át saját verziójukat a szenátuson, az hatalmas kudarc. Ha erre nem képesek, akkor felmerül a kérdés, hogy az elnök megvalósíthat-e egyáltalán bármit a tervei közül.
De nemcsak a kongresszus szabhat gátat Donald Trump sikerének, hanem Twitter-függősége is. A kampány során remek eszköznek bizonyuló Twitter-fiókja ma óriási kockázatot jelent a Fehér Háznak. Trump ugyanis saját embereit, szóvivőjét, pártjának tagjait cáfolja meg rendszeresen a tweetjeivel. A Fehér Ház kommunikációs részlegének vezetője az elmúlt napokban mondott fel, és egy ideje már a szóvivő Sean Spicer menesztéséről is szólnak washingtoni pletykák. Valójában nem a kommunikációs csapat a probléma, hanem Trumpnak az a szokása, hogy minden vélt vagy valós támadásra azonnal visszavág a Twitteren. Állítólag a régimódi Trump a titkosszolgálattól kapott elnöki mobilt, és ez az egyetlen telepített alkalmazás rajta. A konzervatív média és több republikánus nyilvánosan kampányol, hogy Trump a saját érdekében hagyjon fel a Twitter-háborúkkal.
A tapasztalat az, hogy a körülmények és a személyiség szerencsés kombinációja tehet valakit jó elnökké. Abraham Lincolnt, George Washingtont vagy Franklin Rooseveltet egy fegyveres konfliktus és az e helyzetben tanúsított vezetői magatartásuk emelte a legnagyobbak közé. A választási győzelem utáni időszak népszerűségi mutatói nem feltétlenül mérvadóak egy elnök lehetséges történelmi szerepét illetően. Richard Nixonról például kezdetben az ország 80 százalékának pozitív benyomása volt, végül azonban csúfos botrány közepette lemondásra kényszerült. Obama olyan népszerű volt, hogy még a Nobel-békedíjat is neki ajándékozták a „jó szándékáért”, de nyolc évének elemzői megítélése vegyes. A modern amerikai történelemben senki sem indult olyan mély népszerűtlenségről, mint Donald Trump. Erősen kérdéses, sikerülhet-e végül pozitív nyomot hagynia. Egy azonban már most bizonyosnak látszik: emlékezetes négy évünk lesz.
